Ugrás a tartalomra

Láncfűrész reszelővel szúrta mellkason a sértettet - letartóztatták

Létrehozva
A megalapozott gyanú szerint egy húsz centiméter hosszúságú láncfűrész reszelővel szúrta mellkason a sértettet Sályon az elkövető, a Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.
Kép
Fotó: police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint az ittas gyanúsított 2025. március 6-án az éjszakai órákban egy sályi ingatlanban szóváltásba keveredett a szintén alkoholosan befolyásolt sértettel, és köztük dulakodás-lökdösődés alakult ki. Ennek során a gyanúsított felkapott egy fémből készült, nyél nélküli, húsz centiméter hosszú láncfűrész reszelőt, és azzal legalább három alkalommal mellkason, illetve vállon szúrta a sértettet. Az utolsó szúrás tíz centiméter mélyre hatolt a férfi vállába, úgy, hogy a reszelő vége bele is tört.

A sértett valamennyi sérülése külön-külön is 8 napon túl gyógyuló sérülésnek minősül.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet emberölés kísérletének megállapítására.

A bűncselekmény súlyos büntetési tételére figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amit a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak, sőt, erősíti az a tény, hogy a nyomozás során ismeretlen helyre távozott és elfogatóparancsot kellett vele szemben kibocsátani.

A bíróság ezt mérlegelve egy hónapra, 2026. március 20. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.