Ugrás a tartalomra

Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.

A gyanúsított 2026 februárjában több különböző e-mail címről, egy Bács-Kiskun vármegyei település könyvtárának nyilvános wifi hálózatát használva, több számítástechnikai cikket rendelt egy internetes webáruházból, amelyeket egy tiszaújvárosi csomagautomatába szállíttatott. 2026. február 6-án éjszaka a terhelt és társa az automatához mentek és egy feszítővassal hatvanhat darab fiókot felfeszítettek, majd onnan mintegy ötmillió forint értékben vittek el számítástechnikai eszközöket. A férfi beismerte tettét és ezen túlmenően elmondta, hogy korábban más településeken is törtek fel csomagautomatákat - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

Cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint tartani kell attól, hogy a férfi a még ki nem hallgatott vásárlói kör befolyásolásával, elkövetőtársával való összebeszéléssel, illetve a digitális nyomok eltüntetésével veszélyeztetné a bizonyítást, ugyanígy, életkörülményei alapján és amiatt, hogy korábbi gyanúsítotti kihallgatását követően rövid időn belül ismét hasonló bűncselekményt követett el, alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.

A bíróság ezért 2026. március 24. napjáig elrendelte a terhelt letartóztatását. A végzés nem végleges - írják.
 

Ez is érdekelhet

nádas tűz
Nádas kapott lángra Borsodivánka és Négyes között, a 3302-es út mellett
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
A tűz körülbelül két hektárnyi területet érintett szombat délután.
Fának ütközött egy autó _ katasztrófavédelem
Fának ütközött egy autó a 3-ason
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Csobádnál történt a baleset péntek reggel.
Kiesett a Volán
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: gólokban is kifejezésre jutott az osztálykülönbség.
Tóth-Szántai József: Új ipari korszakot építünk a Bükk–Sajó térségben
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságKörnyezet
Új ipari központ épülhet a Sajó-völgyében, ami erősebb lehet a debreceninél és egész Európában alig akad párja. A Völgytervvel kapcsolatban a miskolciak véleményére is kíváncsiak.