Ugrás a tartalomra

Kiderült, hány farkas él a Bükkben

Létrehozva
A bükki farkascsalád, valamint a Mátrában és a határterületeken élő farkasok nyomait is megtalálták a szakemberek.
Kép
Európai szürke farkas a Bükkben. Fotó: BNPI
Európai szürke farkas a Bükkben. Fotók: BNPI

Az idén megmaradt hótakaró lehetővé tette, hogy átfogó felmérést végezzenek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) területén élő nagyragadozók, jellemzően a farkasok állományáról és az állatok életmódjáról. 

– Az igazgatóság működési területén, ami két és fél vármegyét foglal magában, rendszeresen végzünk olyan felméréseket, ami a nagyragadozók állománybecslését, illetve azok pontosabb meghatározását célozza – nyilatkozta stábunknak Gombkötő Péter, a BNPI zoológiai szakreferense.

Elmondta, többféle módszerrel dolgoznak, részben kameracsapdás felvételekkel, továbbá a genetikai minták elemzésével, valamint az ezt kiegészítő, megfelelő hóborítottság mellett végezhető monitoringgal. 

Szakmai összefogással

– Az előre kijelölt monitoring útvonalakat jártuk be, amelyek össz hossza meghaladja a 170 kilométert. Ez a havas, illetve a jelenlegi időszakban is kihívást jelentett, ezért alapvetően gépjárművel közelítettük meg azokat a felmérési pontokat, ahonnan gyalog elindultunk az útvonalakon. A teljes működési területből csak néhány helyen történt sikeres nagyragadozó észlelés. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy sikeres felmérést végeztünk a meghívott kollégákkal közösen – jegyezte meg. 

Kép
Farkasnyom a Bükkben. Fotó: BNPI
Kifejlett farkas nyoma a hóban

Hozzátette, a felmérésre számos olyan szervezetet meghívtak, akiknek a nagyragadozókhoz van valamilyen kötődése, illetve ellenvéleménye a témával kapcsolatban. Tehát a bejárásban a BNPI dolgozóin kívül a tájegységi fővadászok, vadászok, az erdészet és a WWF Magyarország munkatársai vettek részt. 

A párzás és a játék jelei

– A hóban a nagyragadozók, alapvetően a farkasok nyomairól készítettünk felvételeket. Emellett számos olyan vadászható vadfajnak a nyomát észleltük, amelynek a tömeges jelenlétét a területen más felmérések is igazolják. A lábnyomokból nagyon szépen látszott, hogy a nagyragadozók párzási időszakának a közepén vagyunk most már. Az ezzel kapcsolatos territoriális viselkedés nyomait, jelöléseit, valamint a játéknak a jeleit is sikerült észlelni, amit egyébként csak a kameracsapdák egy-egy elcsípett jelenetében lehet látni – számolt be. 

Csökkent az egyedszám

Ez alapján megállapították, hogy a Bükk-hegység területén élő aktuális farkasállomány 6 egyedből áll. Ezenkívül a Mátrában három farkascsalád territóriuma érintkezik, és két további falka territóriumáról tudnak még, amely átnyúlik az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területére.

Kép
farkaskölykök. Fotó: BNPI
Farkaskölykök játszanak a Bükkben

– Korábban, a felmérés előtt még 8-9 egyedet észleltünk a Bükkben, de ezek egy része nem tartós lakó, hiszen, amint a farkasok elérik az ivarérettséget, eltávozhatnak a területről és a farkascsaládjuktól. Továbbá természetes okokból, vagy illegális emberi beavatkozásnak köszönhetően is csökkenhet az egyedszámuk – magyarázta a szakember.

Kiemelte, a nagyragadozók jelenléte a térségben okozhat konfliktusokat gazdálkodóknak, ezért állományuk rendszeres monitorozása és a konfliktusok okának vizsgálata lényeges az érintettek bevonásával. 

További információ: ITT

Ez is érdekelhet

Azt akarta, hogy elvigyék a rendőrök – maga hívta a 112 segélyhívót
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2025. október 12-én – egész napos italozást követően és élettársával való vita után – sajóvelezdi otthonából késő este felhívta a 112 segélyhívót, mert szerette volna, hogy elvigyék a rendőrök.
Aranyérmes a MEAFC
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.