Ugrás a tartalomra

Tanösvények bejárására hív a Bükki Nemzeti Park

Létrehozva
A nemzeti park területén ötvenkét tanösvény található, így az év minden hetére tudnak kirándulási ötletet adni a természet kedvelőinek és a túrázóknak.
Kép
bukkierdo4.jpg
Ötvenkét tanösvénnyel vár a Bükk. Fotó: BNPI

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a közösségi oldalán indított sorozatában hétről hétre egy-egy már meglévő tanösvényre hívja fel a természetjárók figyelmét. Mint írják, a működési területükön összesen 52 tanösvény található, így az év minden hetére tudnak kirándulási ötletet adni a követőknek. A sorozat egyik ajánlója az Olasz-kapui tanösvényt mutatja be, amely a Bükk-fennsík egyik látványos körtúrája.

Kép
bukkierdo2.jpg

A mintegy 7 kilométeres útvonal a Tar-kő térségében vezet, ahonnan tiszta időben az Alföldig vagy akár a Mátráig is ellátni. A túra érinti a fokozottan védett Őserdőt, valamint az ország legmagasabban fekvő barlangját, a Kőrös-barlangot is. A változatos terepen bükkösök, hegyi rétek és karsztformák váltják egymást.

A nemzeti park tájékoztatása szerint a túra az Olasz-kapui parkolóból indul, amely Szilvásvárad felől közelíthető meg. A 7,2 kilométeres táv teljesítése körülbelül 4–5 órát vesz igénybe, a szintemelkedés 512 méter, a nehézség közepes. Megfelelő felkészültséggel családoknak is ajánlható.

Kép
bukkierdo3.jpg

A sorozattal az igazgatóság célja az, hogy felhívja a figyelmet a Bükk természeti értékeire, valamint arra is, hogy a „Fogadj örökbe egy tanösvényt!” program keretében vállalatok is bekapcsolódhatnak a bemutatóhelyek megőrzésébe.

A túrázóknak tehát érdemes figyelni a nemzeti park felületeit: a következő hetekben újabb – már ismert, de sokak számára még felfedezésre váró – útvonalak kerülnek reflektorfénybe.

Ez is érdekelhet

Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.
Hengerelt a Vasút Bőcsött
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kupa, 2. forduló.