A 35-ös út 22-es kilométeréhez riasztották húsvéthétfő délelőtt a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltókat, ahol a három autó összeütközött. A járművekben összesen tízen utaztak, a helyszínre mentő is érkezett. Az utasoknak egy szabadnapos tűzoltó segített elhagyni a gépkocsika, amelyeket a raj áramtalanított - tudtuk meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság VÉSZ alkalmazásának híradásából.
Összeütközött három autó a 35-ös főúton
Létrehozva
Egymásba hajtott három személygépkocsi a 35-ös út Tiszaújváros és Polgár közötti szakaszán.
Ez is érdekelhet
Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.