Ugrás a tartalomra

Rendszeresen fenyegette és bántalmazta feleségét

Létrehozva
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a feleségét rendszeresen bántalmazta, több alkalommal pedig megöléssel fenyegette.
Kép
Fotó: Freestock (illusztráció)

A megállapított tényállás szerint a vádlott egy borsodi településen lévő családi házban élt feleségével és közös gyermekeikkel. A pár kapcsolata 2019-ben megromlott, rendszeresen vitatkoztak, a vádlott becsmérelte, fenyegette, bántalmazta feleségét. A férfi olyanokat mondott a sértettnek, hogy megöli, kibelezi, megcsúfítja az arcát, felakasztja. A nő félelemben élt, többször elmenekült otthonukból.

A vádlott 2020 nyarán egy erdős területre vitte gépjárművel a feleségét, majd ott – féltékenységéből kifolyólag – több alkalommal ököllel megütötte őt, miközben azzal fenyegette, hogy felakasztja egy fára. Ezen időszakban a férfi otthonukban is vitát kezdeményezett, a sértettet pofon ütötte, majd elővette a láncfűrészt, és azzal fenyegette meg, hogy ketté fogja vágni.

Egy alkalommal azt is mondta a sértettnek, hogy lelocsolja benzinnel és felgyújtja. Ezek után a sértett kérte átmeneti otthonban történő elhelyezését, de még visszament a vádlotthoz, aki később az ágyon fekvő nőt mankóval ütlegelte, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki.

A nő ezt követően elköltözött, azonban a testvére borsodi településen lévő házában tartott születésnapon a vádlott megjelent, a sértettet itt is bántalmazta, fojtogatta, egy üveggel akarta megütni, cselekményében a családtagok akadályozták meg.

A bíróság a vádlottat kapcsolati erőszak bűntette miatt 1 év 10 hónap – végrehajtásában 3 év 8 hónap próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, továbbá elrendelte pártfogó felügyeletét.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt részbeni beismerését és egészségügyi állapotának romlását. Súlyosító körülmény volt a vádlott büntetett előélete, az elhúzódó elkövetés, valamint az ilyen típusú cselekmények elszaporodottsága.

Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.