Ugrás a tartalomra

Új rendőrfőkapitánya van Borsodnak június elsejétől

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között adták át a főkapitányi beosztást Borsod-Abaúj-Zemplénben.
Kép
Főkapitányi beosztás átadó ünnepsége
Czinege László rendőr dandártábornok, leköszönő vármegyei rendőrfőkapitány ünnepélyes keretek között adta át – ahogy fogalmazott: visszaadta – a csapatzászlót Kiss Attila Tamás rendőr vezérőrnagynak. Fotó: Mocsári László

Ünnepélyes átadó rendezvényt tartottak május 29-én Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői beosztásának átadása alkalmából. A rendezvénynek a Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály VII. objektuma adott otthont.

Az eseményen részt vett dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Halmai Ferenc Tibor, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke. Jelen voltak továbbá az Országos Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány-helyettesei és szervezeti egységeinek vezetői, a területi szervek vezetői, a törvényszék elnöke, a főügyészség és a nyomozó ügyészség vezetői, Miskolc polgármestere, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó társszervezetek képviselői is.

Halmai Ferenc Tibor átadta a miniszteri határozatokat és a tárgyi jutalmakat. Pósfai Gábor, Magyarország belügyminisztere 2026. június 1-jei hatállyal – kérelmére – nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezte Czinege László rendőr dandártábornokot, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányát, és a közel 40 éves hivatásos szolgálat során végzett áldozatos munkája elismeréseként tárgyjutalmat adományozott számára.

Kép
megyei_rendorseg_unnepseg_260529ml-15.jpg

Czinege László rendőr dandártábornok, leköszönő vármegyei rendőrfőkapitány ünnepélyes keretek között adta át – ahogy fogalmazott: visszaadta – a csapatzászlót Kiss Attila Tamás rendőr vezérőrnagynak.

Kép
megyei_rendorseg_unnepseg_260529ml-22.jpg
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott rendőrfőkapitánya Kiss Attila Tamás rendőr vezérőrnagy. Fotó: Mocsári László

Június 1-jétől a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott rendőrfőkapitánya Kiss Attila Tamás rendőr vezérőrnagy.

Kiss Attila Tamás rendőr vezérőrnagy hosszú ideje dolgozik a magyar rendészeti és idegenrendészeti szerveknél, több vezető beosztást is betöltött. Korábban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – a mai Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság elődje – általános főigazgató-helyetteseként dolgozott. 2021 és 2022 között már betöltötte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitányi posztot rendőr vezérőrnagyi rangban.

Preview Image
Főkapitányi beosztás átadó ünnepsége. Mocsári László galériája.

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is gratulált Kiss Attila vezérőrnagynak a kinevezéshez. Egyben megköszönte a nyugdíjba vonuló, leköszönő Czinege László munkáját.

Címkék

Ez is érdekelhet

Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.