Ugrás a tartalomra

Több millió forintot zsebeltek be a kristállyal kereskedő dílerek, de elfogták őket

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.
Kép
A rendkívül veszélyes kristály nevű kábítószer (illusztráció). Fotók: police.hu

A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2024-2025 években Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településeken több alkalommal szerzett meg kereskedelmi céllal, több mint 2 kg mennyiségű „kristályt” 5 millió forint értékben. Az első alkalommal megszerzett 500 gramm mennyiségű szert az I. rendű vádlott részben elfogyasztotta, részben megosztotta a barátaival, részben pedig az ismeretségi körében értékesítette. A második alkalmat követően a nyomozó hatóság az autópályán ellenőrzés alá vonta az általa vezetett autót, melynek csomagterében 5 csomagban, összesen közel 500 gramm tömegű kábítószert tárolt. A lakóhelyén foganatosított kutatás során készpénz, mobiltelefon, digitális mérleg, alufólia tekercs került lefoglalásra. Az I. rendű vádlott egy Miskolc melletti kistelepülésen, rendszeres haszonra törekedve értékesített kábítószert többek között a II. és III. rendű vádlottak részére, melyből legalább 4 millió forint bevétele származott - juttatta el szerkesztőségünknek a Miskolci Törvényszék közleményét Becse Zsuzsanna sajtótitkár. 

A II. rendű vádlott 2023-2024-ben, a többek között az I. rendű vádlottól szerzett kábítószer egy részét elfogyasztotta, részben pedig Berentén, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren rendszeres haszonszerzésre törekedve továbbértékesítette mások mellett a III., IV., V. és VI. rendű vádlottnak, melyből 312 ezer forint bevétele származott - adták hírül. 

Kép
Több milliós üzlet

A III. rendű vádlott 2024. április 5-én egy adag kábítószerért cserébe gépjárművel elvitte a II. rendű vádlottat egy Miskolc melletti kistelepülésre kábítószert vásárolni, ahová velük tartott IV. rendű vádlott is, aki ugyan a beszerzésben nem vett részt, azonban jelezte, hogy ő is szeretne majd a szerből vásárolni. A vádlottak már hazafelé tartottak, amikor a rendőrök megállították és intézkedés alá vonták őket, melynek során a II. rendű vádlott alsónadrágjában tárolt kábítószergyanús anyag került lefoglalásra - fejtették ki. 

A törvényszék az I., II. és III. rendű vádlottat jelentős mennyiségre, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében – melyet a III. rendű terhelt bűnsegédként követett el – mondta ki bűnösnek, és ezért az I. és II. rendű terheltet személyenként 5 év szabadságvesztésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 900 ezer forint pénzbüntetésre, a III. rendű terheltet 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék vagyonelkobzást is elrendelt: az I. rendű vádlottal szemben 4.5 millió forint, a II. rendű vádlottal szemben 312 ezer forint erejéig. A törvényszék a IV., V. és VI. rendű terhelteket kábítószer birtoklásának vétsége miatt személyenként 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte - részletezték. 

Az ítélet a IV. és V. rendű vádlott vonatkozásában jogerős - tették hozzá. 

A rendőrség felhívja a figyelmet: A kábítószerek hatása kiszámíthatatlan, használatuk akár tragédiához is vezethet! Kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. Kérik, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Ez is érdekelhet

Aranyérmes a MEAFC
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kosárlabda: a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férfi felnőtt bajnokság helyosztó mérkőzéseit.
Riasztást adott ki zivatarok lehetséges kialakulása miatt a meteorológiai szolgáltató
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Borsod-Abaúj-Zemplén északi és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak-nyugati részén sárga riasztást adott ki a HungaroMet. Az érintett területeken jégeső és erős szél is kialakulhat.
Felvette elhunyt élettársa nyugdíját, csaknem 1 millió forintja bánta
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt indult büntetőeljárás.