Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Letartóztatták azt a miskolci férfit, aki saját gyermekét molesztálta
BűnügyMiskolc
A mindössze 11 éves kislányával erőszakoskodott az a férfi, akinek elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
A vadászpuskáját is előkapta a szlovák férfi a falunapi lövöldözésen Borsodban
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik közül az egyik ittas állapotban, falunapi rendezvény utáni verekedés közben vadászpuskájával két lövést adott le.
Láncfűrésszel kettévágással fenyegette feleségét
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt, aki feleségét rendszeresen bántalmazta, láncfűrésszel kettévágással, felakasztással, arcának megcsúfításával fenyegette.
Kerékpárral a whisky tolvaj nyomában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A szabadnapos hadnagy kerékpárjával rövid időn belül utolérte a bolti tolvajt, majd szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őt.
Levette az eszméletlen ember ruháit, majd kirabolta
BűnügyMiskolc
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki leütött egy embert, ruháit levette róla, majd pénztárcáját magához véve távozott a helyszínről.
Rendőrökre támadt és a kutyáját is rájuk uszította
BűnügyMiskolc
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.
Egy sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében nyomoz a rendőrség
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság olvasóink segítségét is kéri a 33 éves Puskás Martin megtalálásában.
Verte, csicskáztatta apját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette miatt, aki vele együtt élő 88 éves mozgáskorlátozott apját rendszeresen verte, megöléssel fenyegette, megalázta.
Letartóztatták a feleségét elgázoló férfit, aki megöléssel fenyegette az asszonyt
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki elgázolta feleségét, majd megöléssel fenyegette.
Levélben köszönte meg a rendőri segítséget
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy bogácsi apartmanház tulajdonosa értesítette a rendőröket, hogy egyik vendégük fizetés nélkül távozott. A szlovák állampolgárságú férfi négy napot töltött a szálláshelyen, majd összepakolt, és köszönés, valamint fizetés nélkül elhagyta az apartmanházat.
Ittasan a fának hajtott egy sofőr a Bükkben, majd elsétált
BűnügyBalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Rendőrkapitányság lezárta annak a férfinek az ügyét, aki Bükkszentkereszt felé tartva autójával ittasan fának ütközött.
Hamis sportcipőket fogtak a határon
Bűnügy
Bulgáriából szállította a márkásnak tűnő sportcipőket egy kamion a gyulai határátkelőhelyre.
Gyermeklátogatásból késelés
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt, aki öt hónapos gyermekét látogatta volt élettársánál, azonban vitatkoztak, a nőt megverte, késsel fenyegette, kutyáját megszúrta.
A rendőrség felrobbantásával fenyegetőzött, felfüggesztettet kaphat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vádlott még tavaly ősszel hívogatta rendszeresen a 112-t, de nem azért, mert veszélyben volt, ellenkezőleg: ő fenyegette a rendőrséget.
Ütötték, rúgták és ki is rabolták áldozatukat a kiskorú elkövetők a Búza téren
BűnügyMiskolc
A fiatalkorú férfi öt év szabadságvesztést kaphat, a három gyermekkorú lány pedig 4 évre javítóintézetbe kerülhet.
Az Év iskolaőre lett - veszélyes támadótól védte meg a gyerekeket
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csécsi Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa kapta az „Év iskolaőre” díjat.
Új pszichoaktív szerrel kereskedtek
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A dílerek fiatalkorúaknak is értékesítették a szereket.
Miskolc utcáin – randalírozott, rabolt, letartóztatták
BűnügyMiskolc
Letartóztatásban a gyanúsított, aki egy éjjel alatt két rablást követhetett el Miskolcon.
Rongálás Felső-Majláthon: az MVK a lakosság segítségét kéri
BűnügyMiskolc
A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. segítségkéréssel fordul a felső-majláthi lakosokhoz egy nemrég történt rongálás kapcsán.
Újabb dílert vettek őrizetbe a borsodi rendőrök - videóval
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök őrizetbe vettek egy tiszaújvárosi férfit, aki új pszichoaktív anyagot terjesztett ismerősei körében.