Ugrás a tartalomra

Szex közben fotózta fiatalkorú partnerét

Létrehozva
Vádat emelt egy férfi ellen gyermekpornográfia bűntette miatt a Miskolci Járási Ügyészség, aki fiatalkorú barátnőjét szexuális aktus közben, tudta nélkül fényképezte.
Kép
Képünk illusztráció

A vádirat szerint a vádlott 2018. év elejétől 2019. év végéig szerelmi viszonyt folytatott az akkor 16-17 éves fiatalkorú nővel. Kapcsolatuk alatt többször megkérte, hogy készítsen magáról fehérneműs, egész alakos képeket, és azt interneten keresztül küldje meg neki. A sértett ezt többször meg is tette - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben Jogg Zsolt főügyészségi főügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes szóvivője. 

Azon alkalmakkor, amikor közösen a vádlott borsodi településen lévő ingatlanában tartózkodtak, fiatalkorú párjáról, annak tudta és beleegyezése nélkül, több esetben készített ruhátlan fotókat, valamint előfordult, hogy szexuális aktus során titokban készített róla pornográf tartalmú fényképeket. A fotókat a mobiltelefonján tárolta, azok automatikusan feltöltésre kerültek felhő alapú szolgáltatás tárhelyére - részletezték. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, valamint indítványozta végleges hatályú eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba - számoltak be. 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.