Ugrás a tartalomra

Otthona romba döntésével fenyegetőzött

Létrehozva
Közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves, újcsanálosi férfival szemben.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Horváth Csongor

Az elkövető 2023. október 29-én hajnalban összeszólalkozott élettársával, akit három gyermekével együtt az udvarra zavart. Később az ittas férfi a lakásban törni-zúzni kezdte a berendezési tárgyakat - adta hírül a police.hu.

A rendőrök kiérkezését követően is folytatta az őrjöngését, és azzal fenyegetőzött, hogy megnyitja a gázt, és felrobbantja az otthonukat. A járőrök – miután a kertben a gázfőcsapot elzárták – a férfit sérülés nélkül elfogták. A nyomozók a családapát 2023. november 2-án gyanúsítottként hallgatták ki. A Miskolci Rendőrkapitányság az eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - tájékoztattak. 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.