Celebhírek

Miskolc borát keresték a borbarátok az Avasi Bortanyán
A borversenyre a Bükki, az Egri és a Tokaj-Hegyaljai Borvidékről harminchét bort neveztek, három kategóriában, hogy nemes versenyben elnyerjék a „Miskolc Város Bora 2024” kitüntető címet.

Méltó módon búcsúzott szombaton a 36. Miskolci Egyetemi Napok
Az utolsó napon sem unatkozott a szép számú közönség, volt a MEN-en minden a csapatversenyektől a koncertekig.

Májusban vérbeli rockerek lesznek a Müha Klub vendégei
A soron következő MÜHA Klubban két ízig-vérig rocker, Nagy Dávid és Schrott Péter akusztikus estjét élvezhetjük majd május közepén.

Kepes András volt Vendégségben Miskolcon szombat este
A népszerű íróval, televíziós műsorkészítővel Fedor Vilmos, a Vendégségben Miskolcon program ötletgazdája, aki ezen a napon lett Miskolc város díszpolgára, és Kiss László újságíró beszélgetett.

Háttérsztorik és Hegedűs D. Géza a TTH Színpadon
Május 13-án, hétfőn miskolci sztorikat, 27-én pedig Hegedűs D. Gézát láthatjuk a TTH Színpadon.

Igazi programkavalkádot hozott Miskolc Város Napja
Hivatalosan május 11-e szombat volt a város napja, de már pénteken megkezdődtek az ünnepi események, amelyekből vasárnapra is jutott.

A MEN nem állt meg a második napon sem
Ahogy a háromnapos diákfesztivál zárónapja sem lesz eseménytelen, egészen hajnali négy óráig dübörög a zene és váltják egymást a programok.

Harmadszor került a virág és a kert a középpontba Miskolcon
Már az első napon sokan keresték fel a péntektől vasárnapig látogatható kiállítás és vásárt a Népkertben.

Fürdőbejárással indult a szezon az ötcsillagos Ellipsum élményfürdőben
A szabadtéri strandszezon hagyományosan május végén kezdődik, azonban a korábban érkező nyár már most becsalogatja a fürödni vágyókat a strandokra.

A virág- és kertkultúra lesz a középpontban a Florens kiállításon
A jövő hét végén rendezik meg a már szokásos nagy, tavaszi virágkiállítást és vásárt, Florens 2024 Kert és Otthon címmel Miskolcon a Népkertben, május 10-12. között.

Miskolc is bemutatkozott a szolnoki utazás kiállításon
Városunk turisztikai kínálata is bemutatkozott a 25. alkalommal megrendezett Szolnoki Utazás és Szabadidő Kiállításon, amely jelenleg az ország egyetlen vidéki utazási kiállítása.

Minap - indító (2024.04.23.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Napsütés lesz erős széllel, de a záport megússzuk, egészen az esti órákig, a kettős fronthatást sajnos nem.

Versenyen dől el, ki a mester két keréken
Általános iskolás gyermekek versenyeztek a biztonságos közlekedésért, és egyúttal a döntőbe jutásért, szerdán a miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Minap-indító (2024.04.17.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Hűvös idő lesz ma, felfér újra a kabát és az esernyőt se hagyjuk otthon. Elszórtan záporral, zivatarral és maximum 14 fokkal köszön be a szerda.

Búss Gábor Olivér az Üvegtigris forgatókönyvírója kapta a Miskolci Múzsa Díjat
A négy év kényszerű szünet után újjáélesztett elismerést szombat este adták át a Miskolci Nemzeti Színházban az ismert és népszerű író, dramaturg és újságíró alkotónak.

Visszatér a (S)ikertörténetek a MÜHA kávézójába
Áprilisban ismét megrendezik a nagy sikerű páros beszélgetést a Művészetek Házában, Kőrizs Imre vendégei ezúttal is izgalmasak.

Minap indító (2024.04.13.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Nyárias hétvége fátyolfelhőkkel, melegfronttal.

Egy duguláselhárítás specialista is indul a polgármesteri székért Miskolcon
Úgy tűnik, ismét bővült a miskolci polgármesterjelöltek száma: Fintor Zsolt, azt ígéri, kihúz minket...

Minap-indító (2024. 04. 04.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Fázni nem fogunk ma, de esernyőre szükségünk lesz, futó záporok előfordulhatnak a nap folyamán és kettősfronti panaszok is jelentkezhetnek.

Török Gábor szerint 9 éve nem látott politikai válság van Magyarországon
"A Fideszt nagyon nagy veszteségek érték, de Magyar Péter megjelenése inkább az ellenzéknek árt."