Kilenc hónappal ezelőtt határozatlan időre, alkotói szabadságra vonult Bödőcs Tibor humorista.
Most azonban bejelentette: ez az időszak rövidesen véget ér.
Péntek reggel közzétett Facebook-posztjában azt írta, hogy az idei év végén visszatér, azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy mikor és hol áll majd színpadra.
A humorista úgy fogalmazott:
Én, Bödőcs Tibor, a mai napon megalapítom a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.). Szigetem független, ironikus és kritikus lesz, egy hely, ahol zavartalanul elmondhatom a véleményemet. A véleményemet mindenki meghallgathatja a saját szigetén, senkinek sem kell vele egyetértenie. Véleményem kialakításában minden és mindenki befolyásol majd. Befolyásolni fog a múltam, a jelenem, a családom, a barátaim, a rosszakaróim, könyvek, cikkek, zenék, filmek, plakátok, járókelők, a rozsdás falevelek, a kátyúk, a Hold mozgása, az éj csillagainak ragyogása, haláltudatom, élni akarásom és a Wikipédia, meg amit még megiszok. Pénzt (a jegyáron kívül) senkitől sem fogadok el, csak a dánoktól, tőlük is kizárólag titokban. Csak így őrizhetem meg szuverenitásomat, autonómiámat és a harmadik nem jut eszembe.