Ugrás a tartalomra

Négy megyében 22 helyszínen csaptak le egyszerre drogdílerekre

Létrehozva
Új pszichoaktív szerekkel kereskedőket fogtak el egy nagyszabású rendőrségi akció keretében Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, 23 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma jelenleg 21 - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

Az egy időben, négy megyét érintően, huszonkét helyszínen végrehajtott akcióban 200 rendőr 65 szolgálati autóval, talajradarokkal, kutyákkal, fémkereső készülékekkel, kábítószer-azonosító digitális spektrométerekkel felszerelkezve vett részt. Az elfogásokat hat helyszínen a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, 16 másikon a közreműködő rendőri erők hajtották végre - olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a gyanúsítottak egymás között, alkalmanként kilós csomagokban, grammonként 700-2500 forintért adták-vették a "hópihe" és "kréta" fantázianevű új pszichoaktív szert, amit aztán adagolva már 3-5 ezer forintért terítettek ügyfélkörüknek. A legnagyobb tételben a bűnügyi felügyelet alatt álló K. Máriusz üzletelt.

A rajtaütés helyszínein közel 50 millió forintot, négy személygépkocsit, 90 mobiltelefont, 160 ékszert, elektronikai cikkeket, okoseszközöket, több mint 6,5 kilogramm kábítószer-, és új pszichoaktívgyanús anyagot, mérlegeket, őrlőket, paketteket, tasakokat, fegyvereket foglaltak le. Ezzel párhuzamosan a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala két ingatlant vett zár alá.

Preview Image

Az érintett megyék főkapitányságain kívül a kazincbarcikai, a mezőkövesdi, a hevesi, a gyöngyösi, a gödöllői, a nagykátai, a dunakeszi és a váci rendőrkapitányság egységei, valamint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett a bűnszervezet felszámolásában. A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le. 

Szabó Ferenc Pest megyei főügyész arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy női és egy férfi gyanúsított letartóztatását a Budakörnyéki Bíróságnál, mivel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon nehezítenék a bűncselekmény bizonyítását, és esetükben a bűnismétlés veszélye is fennáll. A két gyanúsított 2018-tól keddig több tízmillió forint értékben kereskedett a "kréta", "kristály", illetve "hópihe" fantázianevű új pszichoaktív anyagokkal - közölte.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.