Ugrás a tartalomra

Egy kerékpár és mobiltelefon miatt verték meg ismerősüket

Létrehozva
Elrendelték a letartóztatását annak a két fiatalkorúnak, akik a gyanú szerint május 31-én, Miskolcon az egyik köztemető melletti útszakaszon támadtak ismerősükre - tájékoztatta portálunkat Miskolci Törvényszék.

A fiatalkorú nő és férfi az éjszakai órákban szólították le a sértettet, akit már korábbról ismertek. A férfi azonnal a sértettre támadt, lefogta és az értékeit követelte. Mivel a sértett ellenállt, így a másik gyanúsított többször arcul ütötte és kivette a zsebében található mobiltelefont és fülhallgatót. Miután a fiatalkorú férfi elengedte a sértettet, még megütötte és a földre lökte, majd elvette a kerékpárját is. A sértett a támadás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

A fiatalkorú gyanúsítottakkal szemben rablás elkövetése miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségük megállapítása esetén akár 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének vagy elrejtőznének a hatóságok elől, vagy akár a sértett befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítási eljárás lefolytatását. A fiatalkorú nő esetében annak veszélye is fennáll, hogy szabadon bocsátása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Mindezek alapján a járásbíróság július 3-ig elrendelte minkét gyanúsított letartóztatását, melyet javítóintézetben kell végrehajtani. A bíróság végzése ellen mindkét gyanúsított és védőik fellebbezést jelentettek be.
 

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.