Ugrás a tartalomra

Tragédiába torkollott a családi vita

Létrehozva
Életveszélyes sérülést okozott feleségének az a férfi, aki önkezével végett vetett életének Miskolcon.

Családi vitáról érkezett bejelentés július 24-én 4 óra körül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába Miskolc, Avasi városrészéről.

A kiérkező járőrök a helyszínen egy 44 éves elhunyt férfit találtak, aki a családi ház udvarán önkezével véget vetett életének, és egy 37 éves asszonyt, akit súlyos életveszélyes hasi sérülésekkel szállítottak a mentőszolgálat munkatársai kórházba.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a tragédia okainak tisztázása céljából.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.