Ugrás a tartalomra

A világháló veszedelmeit fürkészték  

Létrehozva
A Safer Internet Day egy húsz éve indult Európai Uniós kezdeményezés, amely a világon közel kétszáz országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyére és veszélyére. A kezdeményezéshez a Magyar Rendőrség is csatlakozott.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ennek keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Bűnmegelőzési Tanács, a Balesetmegelőzési Bizottság, továbbá a Miskolci Áldozatsegítő Központ és a Zöld-Ház Közösségi Foglalkoztató bűn- és balesetmegelőzési délutánt tartott szerdán a Miskolc Plázában.

Kép

– Napjainkban elkerülhetetlen az internet használata. Számos tevékenységünk kötődik hozzá a tanulástól a munkán át a szabadidőig bezárólag. Éppen ezért elengedhetetlen a megfelelő a prevenció – vallja a vármegyei rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztályának helyszínen megjelent munkatársa.

Kép

Jenei Károly r. alezredes stábunknak kifejtette: a leggyakoribb károkozásért a legkülönbözőbb adathalász e-mailek küldői felelnek, emiatt rendkívül lényeges, hogy megtanuljuk azokat szelektálni. A szakember szerint intő jel, amikor egy magát pénzintézetnek, közüzemi vagy streaming-szolgáltatónak kiadó feladó személyes adatainkkal, bankszámla-információinkkal, netán PIN-kódjainkkal kapcsolatban érdeklődik – pláne, ha minderre árulkodó magyartalansággal tesz kísérletet.

Kép

Barlai Árpád Miklós a TikTokot tudatosan hanyagolja az utóbbi időben, az Instagramot jóval biztonságosabbnak ítéli. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulója a Miskolc Televíziónak hangsúlyozta: generációjának az ehhez hasonló közösségi rendezvények jelentős segítséget nyújtanak abban, hogy az internetes fenyeget(őz)ésekkel szembeni védelemre szert tehessenek. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.