Ugrás a tartalomra

Az FBI is segítette a miskolci rendőröket egy rablás feltételezett elkövetőjének elfogásában

Létrehozva
A részleteket egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtök reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Zsolcai kapui épületében.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, Bodnár Gábor elmondta, 2022 januárjában két, maszkos, baseball ütővel felfegyverkezett férfi ment be a nyitott ajtón keresztül egy miskolci lakásba. Az ott élő férfit a fürdőbe kényszerítették, majd átkutatták az ingatlant, mintegy 19 ezer eurót, és parfümöket, órákat vettek magukhoz, aztán távoztak.

A rendőrök a forrónyomos intézkedések során megállapították a két férfi személyazonosságát, elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Az egyik rablót el is fogták, a másikuk azonban eltűnt a magyar hatóság látóköréből, ezért ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A szálak egészen az Amerikai Egyesült Államokig vezettek, ezért felvették a kapcsolatot az FBI helyi attaséjával. Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője hozzátette, az együttműködés nem új keletű: tavaly az FBI által körözött ún. injekciós zsarolót úgy tudták elfogni, hogy a miskolci rendőröknek voltak arról információi, hogy Magyarországon bújkálhat a gyanúsított.

Kép

Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja, az FBI-NNI Nemzetközi Egység összekötőtisztje elmondta, több min húsz éve dolgoznak együtt a magyar hatóságokkal, a fókuszban a határokon átnyúló együttműködés elősegítése áll a rendőri szervek között. Elmondása szerint "rengeteg pozitív hozadéka" volt ennek.

Ismertette, a mostani ügyben tavaly októberben kaptak olyan információkat, melyek szerint egy magyar körözött személy Amerikában tartózkodhat. A rendelkezésükre álló nyilvántartások ellenőrzése alapján megállapították, hogy tavaly márciusban valóban belépett az USA területére a keresett személy. Októberben megállapították, hogy a vízumában engedélyezett határidőt átlépte, és azt, hogy a személy ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A New York-i kollégákkal megállapították a férfi személyazonosságát és címét, megfigyelték, majd tavaly decemberben elfogták a körözött személyt.

- A magyar rendőrséggel történő együttműködés egyszerűvé tette az amerikai kollégák dolgát ebben az ügyben - hangsúlyozta.

A magyar férfi rendőri kísérettel hagyta el az USA területét, február végén Magyarországra került.

Bodnár Gábor annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy az Amerikában elfogott férfi ellen kezdeményezték a letartóztatást, a bíróság el is rendelte azt.

Mivel a nyomozás jelenleg is tart, így további részleteket nem árultak el az ügyben.

A résztvevők végül hangsúlyozták: a magyar rendőrség és a külföldi partnerek - kiemelten az amerikai szervek és az FBI - "nem adják fel a külföldön rejtőzködő magyar körözött személyek elfogására irányuló intézkedéseket".

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.