Ugrás a tartalomra

Használt bútort árult, de megkárosították

Létrehozva
Egy miskolci sértett az online piactéren használt bútort hirdetett, majd – miután a csaló a banki adatait megszerezte – a számlájáról 1 millió 250 ezer forintot emelt le.
Kép

Csalás miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen tettessel szemben - tudatta portálunkkal Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - Egy miskolci egy használt bútort kívánt értékesíteni az interneten. A hirdetésre jelentkezett egy vevő, amiről az online piactértől is kapott az eladó egy e-mailt, benne egy visszaigazolást a termék megvásárlásáról. A következő levél tartalma szerint pedig a pénzügyi tranzakciót kellett ellenőrizni, és az átutalás miatt a nő megadta az internetbankos adatait, illetve az sms-ben érkező hitelesítési kódokat is. A csaló ezután a sértett bankszámlájáról elutalt egy idegen számlára 1 millió 250 ezer forintot. A nyomozás jelenleg is folyik.

A vármegyei rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is:

- Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait, illetve tranzakciós jóváhagyó kódjait!

- Internetes eladás vagy vásárlás során, ha lehet, válasszon személyes átadási, illetve átvételi módot!

- Amennyiben áldozattá vált, azonnal, késedelem nélkül értesítse számlavezető bankját, és tegyen feljelentést a rendőrségen!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Mátrix Projekt keretein belül folytatja a küzdelmet az internetes csalók ellen. További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról a KiberPajzs oldalon találhatók. 

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.