Ugrás a tartalomra

Lába kélt egy csónaknak Miskolctapolcán

Létrehozva
Egészen hihetetlen: elloptak egy csónakot a miskolctapolcai csónakázó tóról.
Kép
Egy hasonló csónak tűnt el Miskolctapolcán. Fotó: Juhász Ákos

Hétfő reggel megdöbbenve tapasztalták, hogy megfogyatkozott a flotta, egy csónak hiányzik a miskolctapolcai Csónakázó-tóról – tudtuk meg a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetőjétől. Németh Judit a Miskolc Televíziónak azt is elárulta, hogy az ötös számú, citromsárga-fehér színű csónaknak kélt lába.

– Természetesen megtettük a feljelentést, a rendőrség nyomoz az ügyben – tette hozzá. Mint ismert, a Miskolci Fürdők Kft. tavaly vásárolt tíz-tíz csónakot és vízibiciklit. Most ezek közül az új csónakok közül tűnt el az egyik.

Miskolctapolcán március végétől lehet csónakázni a Csónakázó-tavon, és a jó idő beköszöntével egyre többen töltik idejüket Miskolctapolcán.

Az eltulajdonított csónakot hamarosan pótolják, így a látogatók nem fogják majd érezni annak hiányát.

Ez is érdekelhet

Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.
börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.