Ugrás a tartalomra

Kalapáccsal ütötte, majd elütötte – megöltek egy férfit Miskolcon

Létrehozva
Elhúzódó vitás helyzet vezetett ahhoz a halálos tragédiához, aminek következtében egy 36 éves férfi megölt egy 76 éves férfit az egyik Kiss Ernő utcai áruház parkolójában. A rendőrség azonosította és elfogta a támadót.
Kép
Fotó: police.hu

Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 36 éves miskolci férfival szemben. Az elsődleges adatok szerint június 11-én, kedden délelőtt Miskolcon, a Kiss Ernő utcán az egyik áruház parkolójában előzetes szóváltást követően egy férfi kalapáccsal bántalmazta idősebb ismerősét, majd autójával elütötte, elsodorta áldozatát, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a feltételezett elkövetőt.

A rendőrség a gyanúsítotti kihallgatást követően a férfi őrizetbe vételét, majd letartóztatásának indítványozását tervezi – tájékoztatta szerkesztőségünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Gyilkosság a Tiszain

Idén, sőt: bő egy hónapon belül ez már a második gyilkosság Miskolcon. Ahogy arról a minap.hu beszámolt május elején, egy női holttestre bukkantak a Tiszai-pályaudvar környékén. Azonnal felmerült az idegenkezűség gyanúja, a rendőrség nagy erőkkel kezdett el nyomozni.

Aminek meg is lett az eredménye, hiszen nagyon gyorsan elfogtak egy gyanúsítottat. Akkor még részleteket nem árultak el, másnapra azonban sajtótájékoztatót hirdettek.

Itt megtudhattuk, hogy egy cseh férfit gyanúsítanak a gyilkossággal. A rendőrség közölte azt is, hogy egy lakcím nélküli, életvitelszerűen Miskolcon tartózkodó, 48 éves nőnek vágták el a torkát.

A jellegzetes frizurát és ruházatot viselő férfit a körözés kiadásától számított két órán belül elfogták.

Egy 26 éves cseh állampolgárt állítottak elő Füzesabonyban, aki a kihallgatás során elismerte a bűncselekményt. A férfi nem tud magyarul, papírjai nem voltak. Három éve hagyta el Csehországot. Az áldozattal a gyanúsított együtt töltötte az idejét a gyilkosság előtt.

A holttestre egy vasúti dolgozó talált rá. A kihallgatás során a cseh férfi nem volt hajlandó meghatározni, mi volt az indítéka.

Az ügy kapcsán Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője nyilatkozott a 24.hu-nak. Elmondása szerint az áldozat nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt szexuális aktust is folytatott az elkövetővel.

A nő és az emberöléssel gyanúsított cseh férfi együtt jelent meg a miskolci Tiszai pályaudvaron, majd kézen fogva sétáltak a peronon a rendelkezésre álló kamerafelvételek szerint. Később együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre. Itt a magyar nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően elvágta az áldozata torkát.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.