Ugrás a tartalomra

Egy tornacipőért, karóráért és telefonért még gyilkolni is képes volt

Létrehozva
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt rendelte el a letartóztatását egy férfinak a Miskolci Járásbíróság.
Kép

Augusztus 30-án 10 óra körül Ózdon a régi K&H bank épületének oldalsó lépcsőjénél a gyanúsított összetalálkozott egy általa ismeretlen férfival, akitől cigarettát kért, majd beszédbe elegyedtek. A férfi megkínálta cigarettával és borral és bementek a bank mögé, italoztak tovább. Ezt követően a terhelt hamarosan távozott onnan, de később visszament a sértetthez, hogy cigarettát és bort kérjen tőle. Ekkor látta, hogy a sértett a lépcső tetején alszik, és nadrágja oldalsó zsebéből kilóg egy telefon, a táskája maga mellé volt ledobva a földön - tudatta portálunkkal közleményben Tőzsér Ildikó, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A gyanúsított kivette a telefont a sértett zsebéből, majd felvette az oldaltáskáját és a bort a földről. A sértett lábán lévő tornacipőt és a kezén viselt karórát is levette. Ekkor a sértett felébredt, felállt és kiabált vele, hogy adja vissza a holmiját. Ő el akart szaladni, de a sértett a ruhájába kapaszkodott, ezért meglökte a vállánál, aki ettől elesett úgy, hogy legurult a lépcsőn, a 8-10 fokon, és a lépcső aljában lévő beton placcra esett. A gyanúsított magára hagyta a még nyöszörgő sértettet, majd az értékeivel távozott - számoltak be. 

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint nem kizárt, hogy a sértett koponyáját – a lépcsőről történő lezuhanását követően – a gyanúsított részéről idegenkezű, erőszakos beavatkozás is érhette, aki a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított cselekménye alkalmas nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette megállapítására - tájékoztattak. 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tételére, amely 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, megalapozottan lehet tartani a hajléktalan életmódot folytató gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől. Az sem kizárt, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsított még kihallgatandó tanúk befolyásolásával vagy tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítás lefolytatását megnehezítené. Életmódjára tekintettel a bűnismétlés veszélye is fennáll. A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés végleges - közölték.  

Ez is érdekelhet

Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.