Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a kisavasi késelő

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a húsz éves férfinak, aki szombat éjjel egy 24 cm-es konyhakéssel leszúrt egy 16 éves fiatalt a kisavason.

Ahogy arról lapunk az elsők között beszámolt, vasárnap éjjel egy miskolci szórakozóhely előtt előzetes szóváltást követően megszúrtak egy 16 éves arnóti fiút. A gyanúsított egy 20 éves, vattai férfi. B. Bálintot még a gyilkosság helyszínén elfogták a rendőrök. A húszéves egyetemistát halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítja a rendőrség. A letartóztatását kedden délután rendelte el a Miskolci Törvényszék. 


Homa-Hajdú Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője a Miskolc Televíziónak és a minap.hu-nak elmondta, a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított ismerőseivel a Miskolc, „Kisavas” városrészen található pincesoron születésnapi rendezvényen vett részt október 12-én este. 

– A születésnapot ünneplő lány barátnőjéhez több esetben átment a közelben szórakozó, hasonló rendezvényen részt vevő sértett a barátjával, aki az említett lány öccse. Mindkét társaság fogyasztott alkoholt a szórakozás során. Az éjszakai órákban a gyanúsított szórakozási helyéül szolgáló pinceház két falfelfelületét a sértett és barátja krétával összefirkálták, amely miatt számonkérte őket a terhelt és egy jelen lévő másik személy. A két fiatal szóban bántalmazással fenyegette meg a gyanúsítottat, majd távoztak a helyről, később azonban, amikor visszamentek a sértett kabátját megkeresni, ekkor a gyanúsított megfenyegette a sértettet, hogy megszúrja, ha a fiú újra visszatér a szórakozóhelyre – részlete ezt a szóvivő, aki elmondta még, ezután a gyanúsított egy nagyméretű, huszonnégy centiméteres  pengehosszúságú konyhakést vett magához. 

Kis idő elteltével a sértett és barátja ismét felkeresték a másik társaságot, verekedésre hívták az ott tartózkodó gyanúsítottat, amelyet ő elfogadott, így mindhárman kimentek a szórakozóhely elé. A sértett barátja távolabbról combon rúgta, míg a sértett ököllel egy alkalommal arcon ütötte a terheltet, mire ő a kezében lévő konyhakéssel oldalról, nagy erővel mellkason szúrta a sértettet. A fiú életét a kiérkező mentőszolgálat munkatársai az elsősegély és szakszerű ellátás ellenére sem tudták megmenteni.

A szóvivő kiemelte, a gyanúsított cselekménye a jelenlegi adatok alapján – bizonyítottság esetén – alkalmas halált okozó testi sértés bűntettének megállapítására, azonban nem zárható ki súlyosabb bűncselekmény elkövetésének gyanúja sem, az eljárás további szakaszában a bűncselekmény jogi minősítése változhat.

– A gyanúsított kiemelt tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekményt követhetett el, amely cselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bíróság álláspontja szerint a várható büntetés súlyos mértékére figyelemmel a terhelt szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. Fennáll továbbá a bizonyítás veszélyeztetésének lehetősége is, nem zárható ki, hogy a terhelt a tanúkat számára kedvezőbb vallomás megtételére bírná rá. Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását – zárta Homa-Hajdú Eszter.

hozzátették: a végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.