Ugrás a tartalomra

Esőkabátot húztak a fejére, majd kirabolták

Létrehozva
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a három vádlottnak az ügyében, akik idős, beteg férfit raboltak ki.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2023 júliusában a vádlottak megbeszélték, hogy az idős sértettet kirabolják, ennek során pedig a harmadrendű vádlott elvonja a sértett figyelmét, míg társai bemennek a lakásba, és élelmiszereket, valamint egyéb értéktárgyakat hoznak el. A tervnek megfelelően az egyik férfi a bejárati ajtó előtt megállt és hangosan kiabálva felszólította a sértettet, hogy engedje be őket. Közben a másik két terhelt a ház hátsó részéhez szaladt, ahol a szobaablakról a szúnyoghálót beszakították, az ablaküveget betörték és bemásztak.

A harmadrendű vádlott – a sértett tiltakozása ellenére – olyan erővel rugdosta a bejárati ajtót, hogy az ajtó beszakadt. Ezt követően a házban lévő két férfit instruálta. A benn tartózkodó elsőrendű vádlott a sértettet több alkalommal fejen ütötte, majd a folyósón talált esőkabátot a férfi fejére húzta, azt a nyakán körbe tekerte és a sértettet az ágyra lökte. 

Ezután az első- és másodrendű vádlottak – társuk folyamatos biztatása mellett – a lakásból egy televíziót, centrifugát és illatszereket vittek magukkal.

A terheltek az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság az első- és másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek, míg harmadrendű társuk ugyanezen bűncselekményeket bűnsegédként követte el. A fiatalkorú elsőrendű vádlottal szemben 3 év javítóintézeti nevelést rendelt el, társait pedig – a rendiség sorrendjében – 6 év, illetve 7 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A büntetés kiszabása során enyhítő körülmény volt a vádlottak beismerése, míg súlyosító körülményként értékelte a járásbíróság a másod- és harmadrendű terheltek előéletében rejlő körülmények mellett az ilyen jellegű bűncselekmények elszaporodottságát. 

Az ítéletet az elsőrendű vádlott és védője tudomásul vette, míg társai fellebbezést jelentettek be enyhítés érdekében - közölte a Miskolci Törvényszék.
 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.