Ugrás a tartalomra

Bántalmazta, majd fenyegette gyermeke anyját

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki bántalmazta gyermeke anyját, majd megfenyegette, hogy ne szóljon a rendőrségnek.

Az elsőfokon eljárt Tiszaújvárosi Járásbíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a terhelt 2021 decemberében telefonon felhívta a sértettet azért, hogy a nő vigye el a vádlott lakására a közös kiskorú gyermeküket. A sértett a megbeszéltek szerint megjelent a gyermekkel a vádlott lakóhelyén, ahol az ittas férfi az épület teraszán trágár szidalmazások közben az asszonyt bántalmazta, többször arcon ütötte, haját tépte, majd a hátráló és kapu felé igyekvő, ölében a gyermeket tartó nő kabátját rángatta és egy nagy erejű ütéssel fejen ütötte. A sértett ettől megszédült, de a síró gyermeket sikerült beültetnie a ház előtt parkoló gépkocsiba és rázárta az ajtót. A vádlott ezt követően ismét nekilökte a sértettet az autónak, majd mikor látta, hogy annak ajtaját nem tudja kinyitni, ököllel is megütötte volt élettársát az oldalán. A sértett az ütéstől megrogyott, végül beült a járműbe és távozott a helyszínről - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják: a nőt a vádlott később megöléssel fenyegette arra az esetre, ha feljelentést tesz ellene a történtek miatt.

A vádlott bántalmazása következtében a sértett a mellkasán, a fején és oldalán nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A járásbíróság a vádlottat kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletében, garázdaság vétségében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott részbeni beismerését, megbánását, azt, hogy egy cselekmény kísérleti szakban maradt, az időmúlást és kiskorú gyermekes voltát. Súlyosító körülmény volt büntetett előélete, ittas állapota, az, hogy a cselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, továbbá a többszörös halmazat és a gátlástalan elkövetés is ilyenként esett latba - fogalmaz a közlemény.

Az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a Miskolci Törvényszék a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát 2 év 4 hónapra enyhítette. Az eljáró tanács a döntés meghozatala során nagyobb nyomatékot tulajdonított a terhelt személyiségében rejlő okok mellett az elsőfokú eljárás során feltárt, vádlott javára értékelt körülményeknek - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.