Ugrás a tartalomra

Hússal a kabátjában próbált meglépni a miskolci áruházból, lekapcsolták

Létrehozva
Rablás miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki egy élelmiszer áruházból hústermékeket akart elvinni, ezért az őt feltartóztató bolti dolgozót súlyosan bántalmazta.

A vádlott tavaly novemberben egy miskolci élelmiszer áruházban a kabátjában rejtett el előre csomagolt hústermékeket, háromezer forintot meghaladó értékben. Ezt a biztonsági őrök észlelték, egyikük felszólította, hogy menjen vele ellenőrzésre. A vádlott kezdetben nem tanúsított ellenállást, majd amikor az önkiszolgáló kasszákhoz értek, ki akart szaladni az üzletből.

Ezt az üzletvezető-helyettes úgy akadályozta meg, hogy elé állt. A vádlott a férfit mellkason térdelte, majd ököllel a szemén megütötte. Így sem sikerült elmennie, mert az üzletvezető-helyettes már a biztonsági őr segítségével a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta, az árucikkeket tőle visszavették.

– A bántalmazás következtében az üzletvezető-helyettes 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – tájékoztatta lapunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán.

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.