Ugrás a tartalomra

Elítélte a bíróság a sályi rablás elkövetőjét

Létrehozva
Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki megöléssel fenyegetve rabolta ki az idős sértettet.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt 2024 májusában a hajnali órákban a kerítésen átmászva bement az idős sértett sályi családi házának udvarára és a melléképületeket feltörve értékek után kutatott. Egy táskába különböző szerszámokat és építési anyagokat tett, valamint egy gázpalackot is összekészített. Ezután a lakóház padlására is felment, ám a zajokat észlelve az időskorú sértett nő kiment az udvarra, és szembesült azzal, hogy valaki kinyitotta a melléképületeket. A nő ekkor az utcán segítségért kiáltott. A vádlott ezalatt a házban is kutakodni kezdett, ám a sértett az ingatlanba visszaérve távozásra szólította fel. A férfi életveszélyesen megfenyegette az asszonyt, aki próbálta megakadályozni az értékek elvitelét, de a vádlott ellökte magától és zsákmányának egy részével távozott a helyszínről - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a bíróság a vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és magánlaksértés vétsége miatt 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Döntéshozatala során súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, nyomatékosan azt, hogy több büntetőeljárás hatálya alatt követte el e bűncselekményeket, illetve így esett latba az ilyen és hasonló cselekmények elszaporodottsága is. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a férfi részben beismerte tettét.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fent a jogorvoslati nyilatkozat megtételére - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.