Ugrás a tartalomra

Ingyom-Pingyom, hol a kannabiszom? A rendőrség lefoglalta!

Létrehozva
Kannabiszt termesztett egy férfi Miskolc Pingyom városrészében.

A gyanúsított ismeretlen forrásból kannabisz magokat szerzett meg, azokat elültette és marihuánát termesztett. A nyomozás során 55 darab, fél és egy méter közötti növényi egyedet találtak és foglaltak le.

A helyszínen volt még a termesztéshez használt szellőztető rendszer, több lámpa, termelési napló, virágföld, valamint 2,5 kg zöld növényi törmelék is.

A férfi kereskedhetett is a kábítószerrel, mivel a nyomozóhatóság a pakettoláshoz használatos simítózáras tasakokat is talált. A terhelt a termesztéshez használt áramot az épülethez tartozó villanyóra megkerülésével vételezte.

– A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének és lopás vétségének megállapítására, amely akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – tájékoztatta lapunkat Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.

Hozzátette: a bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés nagysága miatt reális a szökés, elrejtőzés veszélye. Feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a még ki nem hallgatott tanúkat, felső kapcsolatát, esetleges társait megpróbálná befolyásolni, valamint a le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközöket megpróbálná elrejteni, ezzel veszélyeztetve a nyomozás sikerességét. A helyszínen talált tárgyak további bűncselekmények gyanúját is felvetik.

– Mivel a terhelt a bűncselekményeket huzamosabb ideje követte el, alappal lehet következtetni arra is, hogy szabadlábon hagyása esetén azokat folytatná, vagy újabb bűncselekményt követne el. A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, október 5-éig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges – tudtuk meg.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.