Ugrás a tartalomra

A nagy pénzrablás – rollerrel érkeztek az amúgy vérprofi tolvajok

Létrehozva
Tízmilliókat vettek ki az ATM-ből, de nem sokáig örülhettek a vagyonnak.

Őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint plazmavágóval nyitottak fel egy bankautomatát Budapest XIV. kerületében csütörtök éjszaka – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken.

A feltételezett elkövetőket kétrendbeli, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az elkövetők felfeszítették az ügyféltér fotocellás ajtaját, kivágták az ATM-et, amiből több tízmillió forintot vittek el. Alig 2 percig tartott a művelet.

Bukovics Péter, a BRFK Vagyonvédelmi Osztály vezetője az ügyről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két tettes elektromos rollerrel hagyta el a helyszínt, majd autóba ültek. A BRFK vagyonvédelmi nyomozói ekkor már a nyomukban voltak.

A két férfit reggel 8 óra előtt néhány perccel a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az M1 autópályán fogták el.

A kocsiban megtalálták a bankautomatából eltulajdonított pénzt és az elkövetéshez használt plazmavágót is. A 39 és 41 éves férfiak moldáv állampolgárként igazolták magukat, egyiküknél azonban egy bolgár személyi okmányt is találtak.

A nyomozás adatai szerint ugyanez a páros augusztus 14-én ugyanilyen módszerrel Bicskén feltört egy ATM-et.

(24.hu)

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.