Ugrás a tartalomra

Saját házának felrobbantásával fenyegetett Borsodban

Létrehozva
Terrorcselekménnyel fenyegetett, vádat emelt egy férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint az ittas állapotú vádlott idén februárban, egy éjszakai órán élettársával és három kiskorú gyermekével otthon tartózkodott a borsodi településen lévő családi házában.

Mobiltelefonról felhívta a vármegyei rendőr-főkapitányságot és azzal fenyegetőzött, hogy ha tíz percen belül nem érkezik ki hozzájuk a rendőrség, akkor kinyitja a gázpalackot és mindent felrobbant.

A hívás alkalmával többször megismételte ezt a fenyegetését, majd közölte lakcímét is.

Két hivatásos állományú rendőr érkezett meg, akiket a vádlott az ingatlan udvarán várt. Az intézkedő rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az épületben mindösszesen egy darab üres gázpalack volt fellelhető.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – tájékoztatta a minap.hu-t a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfő reggel.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.