Ugrás a tartalomra

Egy betöréssorozat tragikus vége

Létrehozva
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
Kép
betöréssorozat Hernádkakon. Fotó: police.hu
Betöréssorozat Hernádkakon. Fotók: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt folytat nyomozást egy 30 éves férfival szemben. Május 26-án éjszaka egy hernádnémeti telephelyre tört be és két láncfűrészt vitt el. Éjfél után és másnap éjjel egy gesztelyi és egy hernádnémeti élelmiszerüzlet ablaküvegét törte be, és egy-egy adománygyűjtőládából pénzt vitt magával. A tolvaj a negyedik bűncselekményt május 30-án Bőcsön követte el, amikor szintén egy élelmiszerboltból 20 doboz édességet lopott el. Közel félmillió forint kárt okozott - juttatta el szerkesztőségünknek a police.hu közleményét Varga Rudolf rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtórefefense. 

Kép
betöréssorozat Hernádkakon. Fotó: police.hu

A rendőrök május 31-én Miskolcon fogták el a férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, felsőzsolcai rendőrök őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatását.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.