Ugrás a tartalomra

28 millió dollárt fizetett, hogy az űrbe utazhasson

Létrehozva
Egy meg nem nevezett licitáló 28 millió dollárt (nyolcmilliárd forint) fizetett, hogy Jeff Bezossal és öccsével, Markkal az űrbe utazhasson.
Kép
Képünk csak illusztráció

A győztes licitet a szombati árverés után a Twitteren tette közzé a Blue Origin, az Amazon-alapító Bezos űrcége. A győztes nevét a következő hetekben fedik fel – írta a BBC hírportálja. Az aukcióra több mint 140 országból érkeztek licitek. A majdnem egyhónapos folyamat után valamivel ötmillió alatt ált meg a legmagasabb tét, ám ahogy a szombati online auckió elindult, több mint ötszörösére emelkedett az összeg.

„A licit összegét a Blue Origin alapítványának, a ClubforFuture-nek adományozzuk” – írta a cég a Twitteren. Az űrből látni a Földet, ez megváltoztatja az embert és a bolygóhoz való viszonyát. Csak egyetlen Föld van – írta a hét eleji Instagram-posztjában az amerikai üzletember, aki – mint közölte – ötéves kora óta álmodik űrutazásról.

A Bezos-féle űripari vállalkozás július 20-ra, az Apollo-11 Holdra szállásának napjára hirdette meg első emberes űrutazását a New Shepard űrhajóval, egy rakéta-kapszula kombinációval. A kapszula háromszor olyan magas, mint egy Boeing-747-es repülőgép, és a legnagyobb, amely valaha is megjárta a világűrt.

A tízperces úton az űrhajó mintegy 100 kilométer magasra viszi fel az utasokat, ahol azok láthatják a Föld görbületét és megtapasztalhatják a súlytalanságot. A kapszula ejtőernyővel tér vissza a Földre. Az űrhajón hat embernek van hely. Bezos, a világ egyik leggazdagabb embere februárban bejelentette, hogy július 5-én távozik az Amazon internetes óriáscég elnök-vezérigazgatói posztjáról, hogy több ideje legyen más dolgokra, köztük a Blue Origin nevű űrvállalatára.

Jeff Bezoson kívül két másik milliárdos, Elon Musk és Richard Branson is milliárdokat költ rakétafejlesztésre, de Bezos az első, aki az űrbe repül egy saját cége által fejlesztett űrhajóval, a Blue Originnel, amely eddig 15 tesztrepülést végzett, de egyet sem emberrel a fedélzetén.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Edith Eva Eger klinikai pszichológus, író, holokauszt-túlélő
Világ
Életének 98. évében, kedden elhunyt Edith Eva Eger, magyar származású amerikai klinikai szakpszichológus, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) elismert kutatója, a holokauszt túlélője, író - közölte kiadója, az Open Books az MTI-vel.
Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
Világ
1986. április 26-án a világ figyelme Csernobilra szegeződött, ahol egy félresikerült biztonsági kísérlet során felrobbant az atomerőmű egyik reaktora.
XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
VilágEgyház
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét - jelentette ki XIV. Leó pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, amelyben a csernobili katasztrófa évfordulójáról is megemlékezett.
Új üzemanyag jelenhet meg a benzinkutakon
VilágGazdaság
Olcsóbb lehet, viszont az üzemanyag-fogyasztás megnőhet.