Ugrás a tartalomra

336 milliárd Miskolcnak, jön a miskolci közterületi hibabejelentő rendszer

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 30. hétfő 17:30
Heteken belül elindul a miskolci közterületi hibabejelentő rendszer, még idén elkezdődik az Y-híd építése. A Miskolctapolcai fürdőkomplexum 2020 év végére, míg a Diósgyőri vár fejlesztése 2021 év végére valósulhat meg. A Modern Városok Program projektjeinek miskolci előrehaladásáról Gyopáros Alpár és Alakszai Zoltán tartottak hétfőn sajtótájékoztatót. 
Fotó: Végh Csaba

– A miskolci Modern Városok Programra mintegy 336 milliárd forint jut, ebből 144 milliárdot hívtak le eddig.  Az egyes projektek rendkívül jól haladnak előre – tájékoztatott Gyopáros Alpár, Modern Települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az Alakszai Zoltánnal tartott egyeztetést követően. Miskolc a harmadik város volt a Modern Városok Program állomásai között, 2015 áprilisában kötött megállapodási szerződést Kriza Ákos polgármester Orbán Viktor miniszterelnökkel. - A Modern Városok Program miskolci projektjei szinte az élet minden területén életminőséget javítanak, beleértve az M30-as út és az Y-híd és az ipari park építését. Az épített örökség védelmére kiváló példa a Diósgyőri vár fejlesztése, az épülő miskolctapolcai fürdő pedig az ország egyik legnagyobb turisztikai fejlesztése, de az okos Miskolc program elemei is jelentősen javítják a miskolciak életminőségét. Ez utóbbi egyedülállóan innovatív a megyei jogú városok között – hangsúlyozta Gyopáros Alpár. 

- 2019 év végén átadásra kerülhet a munkaterület a Diósgyőri vár területén. A Diósgyőri vár fejlesztésének befejezése 2021 év végére valósulhat meg 15,9 milliárd forintból – kezdte tájékoztatóját Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője. A Miskolctapolcai Strand fejlesztésének második ütemének jelenleg 18 %-os készültségen áll. A 12,7 milliárd forintos projekt befejezése 2020 decemberére várható. Az okos fejlesztésekre kitérve Alakszai Zoltán elmondta, ezek azok a fejlesztések, amelyek a 21. századi kihívásokra reflektálnak.  Olyan fejlesztésekről beszélünk, amelyek az itt élők érdekeit a leginkább szolgálják. Olyan okos városirányítási, városszervezési rendszert valósítanak meg, amelyek egyszerűbbé teszik az itt élők életét, és gazdaságosabbá teszik a városüzemeltetést – hangsúlyozta a jegyző. Hozzátette, erre kiváló példa a közelmúltban átadott Operatív Műveleti Központ: a közel ezer térfigyelő kamera nem csak a közbiztonságot erősíti, hanem az okos városszervezéshez is hozzájárul. Az elektronikus jegyrendszer bevezetése pedig 1,3 milliárd forintból valósul meg Miskolcon, ezzel a városi tömegközlekedés teljesen új alapokra helyeződik. 

Alakszai Zoltán beszámolt arról is, hogy elkészült egy elektronikus alapon működő kátyu- és közterületfigyelési rendszer, melynek a bevezetése heteken belül elkezdődik. A városi közterületi hibabejelentő rendszerrel a miskolciak valós idejű információt szolgáltathatnak arról, hogy hol tapasztalnak közterületen városüzemeltetéssel összefüggő problémát. 

A közlekedés szervezésre kitérve Alakszai Zoltán elmondta, az M30-as út Tornyosnémetiig történő meghosszabbítása a biztosíték arra, hogy Miskolc regionális szerepet tölthet be a következő időszakban, hiszen ez az út köti össze a régiót Kassa felé a Felvidékkel. Ez a projekt 2022-re valósulhat meg, míg az Y-híd építése még idén elkezdődik. 

A Modern Városok Program 2015 tavaszán indult, a 23 magyar megyei jogú város 260 projektjének összes forrásigénye mintegy 4000 milliárd forint. A program keretében több mint 1500 milliárd forintnyi forrást fizettek már ki, 2019 év végéig 85 projekt fejeződik be. A Modern Városok Program összköltségvetésének a kétharmada hazai forrás.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!