Ugrás a tartalomra

Letépték a kötött fatakarókat: a rendőrség fejti majd vissza a fonalat

Létrehozva
Úgy tűnik, Miskolc fejben még messze van attól, hogy olyan street art alkotások díszítsék a közterületeit, amelyek nincsenek lebetonozva.
Kép
javítják a megrongált fatakarókat
Hétfőn még kijavították a megrongált fatakarókat, keddre azonban valaki szétbarmolta a munkájukat.

A Lelkes Kötők Műhelyének (LKM) tagjai nemrégiben a belvárosban hagyták kéznyomukat. A Szent István tér mögött öltöztettek fel egy csoportnyi fát június 14-én. Alig két héttel később már arról számoltunk be, hogy valaki megrongálta az egyik hőtakarót.

Az LKM „Fonalgerilla hadművelet Miskolc belvárosában” nevű projektje 250 ezer forint pályázati pénzt is nyert a MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány kiírásán. Ezt követően a lelkes kötőbrigád felvette fonalat: hónapok munkája volt elkészíteni a színes hőtakarókat.

Kép
Nem szivárványos Pride jelképek voltak, az évenkénti hőmérsékletváltozást jelezték a hőtakarók
Nem szivárványos Pride jelképek voltak, az évenkénti hőmérsékletváltozást jelezték a hőtakarók.

A közösségi médiában kaptak hideget-meleget az alkotások. Volt, aki azzal érvelt, hogy a Pride jelképét, a szivárványt erőltetik a városra. A kötött alkotások ezzel szemben egy teljesen más jellegű ügyre, a klímavédelemre szerettek volna rámutatni. Minden hőtakaró egy-egy évet szimbolizált, a különböző színű sávok pedig arról árulkodtak, milyen idő volt az adott hónapban: a hidegebb színek alacsony átlag hőmérsékletet, a melegebb színek többnyire magasabbat jelöltek. Gyengébbek kedvéért még QR kódokat is kihelyeztek az alkotók, amik meséltek a hőtakarókról.

A rongálást követően, hétfő délután – több órás munkával – helyreállították az LKM tagjai a hőtakarót, majd 

a QR kódok mellett egy jól látható táblán jelezték, mi az értelme az alkotásoknak. Hiába: másnapra már hűlt helyük volt. Valaki leszedte a kötött street art munkákat, és el is vitte őket táblástól, rögzítő madzagostól, mindenestől.

Kép
néhány fonál jelzi csak, hogy volt valami a fákon
Néhány fonál jelzi csak, hogy volt valami a fákon.

A kár nehezen becsülhető meg. A 250 ezer forintos alaphoz jön még számos tétel: mennyibe kerül egy jó ötlet, hónapok munkája, egy csapat hobbi kötő lelkesedése?

Megkerestük az üggyel kapcsolatban az LKM-et, 

a klub azt mondta, megtették feljelentést, és nemsokára eldöntik, hogyan tovább. Természetesen csalódottak, a tett ugyanis nem egyszerű vandalizmus: írmagját is ki akarták irtani a szívüknek kedves projektnek.

Kép
Két hét jutott a projektnek
Két hét jutott a projektnek. Fotók: Osztie Tibor

– A hőtakarók egyszeri és megismételhetetlen munkák. Le lehetne másolni azokat hónapok újabb munkájával, de nem lennének ugyanolyanok – nyilatkozta az ügyben az LKM, hozzátéve, nem próbálják pótolni az alkotást. 

– Elkeserítő, hogy valaki csak azért, mert belelát valami teljesen mást egy projektbe, úgy gondolja, joga van megrongálni azt, tönkretenni hónapok munkáját. Nem képes elmenni mellette, békén hagyni. Most már csak abban reménykedünk, hogy a térfelügyeleti kamerák képei alapján a rendőrségnek sikerül nyomára akadnia a tettesnek 

– fogalmaztak a csalódott kézimunkázók.

Címkék

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.