Ugrás a tartalomra

50 millió forintból újult meg a Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ

Létrehozva
Kedden adták át a felújított szociális szolgáltató központot Felsőzsolcán. Az épület energetikai és esztétikai felújítására 50 millió forintot nyert a város. A településre az utóbbi időben körülbelül 7 milliárd forint európai uniós és hazai támogatás érkezett. Az épületben család- és házi gondozó szolgálat, szociális étkeztetés, és idősek napközije is működik.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Kicserélték a külső nyílászárókat, napelemeket, napkollektort szereltek fel az épületre, és kialakítottak egy mozgáskorlátozott fürdőszobát is.

A város polgármestere az épület átadóján azt mondta, minden önkormányzat feladata, hogy támogassa a szociális ellátást. – Ahhoz, hogy az itt dolgozók megfelelő szinten lássák el a napi feladataikat, szükség volt arra, hogy a munkakörülményeiket javítsuk – emelte ki Tóth Lajos polgármester.

A településen több mint 30 éve működik szociális ellátás. Jelenleg tizenketten dolgoznak a szolgáltató házban, és negyven idős emberről gondoskodnak.

Kép

A Miskolc Televíziónak azt is elmondta a polgármester: van, aki el tud sétálni a központba, ők eljönnek a foglalkozásokra akár reggel 8 órakor is, olyankor akár 4 óráig is itt vannak. Van, aki megebédel, és utána hazamegy, van, aki itt pihen le és vannak olyanok, akiket a dolgozók látnak el a saját otthonukban – sorolta.

A településre az utóbbi időben körülbelül 7 milliárd forint európai uniós és hazai támogatás érkezett. Felsőzsolca polgármestere szerint a pályázatok sikerességében a helyi országgyűlési képviselő is sokat segített.  A szociális szolgáltató ház energetikai és esztétikai felújítása is pályázatból valósult meg.

Kép

Csöbör Katalin országgyűlési képviselőtől megtudtuk energetikai pályázatból valósult meg ez a felújítás, mely révén csökkennek a város terhei is. – Nyilván az önkormányzatnak megvan a forrása, hogy működtesse ezt az intézményt, de nem mindegy, hogyan működik a fűtés, mennyibe kerül ez az önkormányzatnak – részletezte.

A fejlesztés tehát amellett, hogy a dolgozók és a gondozottak kényelméhez járul hozzá, a napelemes fűtéssel a környezeti terhelést is csökkenti.  A beruházás 50 millió forintba került.  

Ez is érdekelhet

Lehmann Csongor megvédte tiszaújvárosi világkupa-elsőségét
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A tiszaújvárosi 26. Triatlon Világkupa vasárnap este megrendezett férfi döntője a hazai pályán versenyző Lehmann Csongor sikerével ért véget. A világranglistán 5. helyen álló tavalyi Európa-bajnok ezzel megőrizte ötödik éve tartó veretlenségi sorozatát a tiszaújvárosi nemzetközi versenyeken.
Az utánpótlás legjobbjai versenyeztek Tiszaújvárosban
Borsod-Abaúj-ZemplénSportEgészség
A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál zárónapján, a Waberer’s Napon, a Magyar Utánpótlás Gála jelentette a nyitóprogramot. Hazánk legjobb gyermek és serdülő korcsoportos versenyzői a világkupa díszletei mellett és pályáin mérhették össze tudásukat.
Kropkó Jázmin és Trungel-Nagy Zalán futamgyőztesként jutott a junior Ek döntőjébe
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál első nemzetközi eseményét a Triatlon Junior Európa-kupa szombati elődöntői jelentették. A két női futamból 18 magyar jutott be a vasárnapi döntőbe, míg a három férfi futam után 16 magyarnak szurkolhatunk a fináléban. Kropkó Jázmin és Trungel-Nagy Zalán futamgyőztesként kvalifikálta magát a legjobb harmincba.
Sűrű füst csapott fel Borsodban, egy hektáron égett a tarló
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Több méteres füstoszlopról számoltak be olvasóink – mi utánajártunk mi és hol ég Borsodban.