Ugrás a tartalomra

69. Vasutasnap: főzőversennyel ünnepeltek a Népkertben

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 14. vasárnap 10:36
Hatvankilencedik alkalommal rendezett Vasutasnapot a Magyar Államvasutak Zrt. Miskolci Pályavasúti Területi Igazgatósága. A megemlékezés és a koszorúk elhelyezése után megkezdődött a Népkertben, a Vasutasnap alkalmából rendezett Juliális.
Beregi László képgalériája!

A világhírű magyar mérnök, Kandó Kálmán születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékeztek és koszorút helyeztek el a nevét viselő téren felállított szobornál, majd a Tiszai pályaudvar Vasutas Emlékműjénél azokra emlékeztek, akik 1846-tól a magyar vasutat szolgálták.

Papp Gábor, a Közlekedéstudományi Egyesület megyei Senior Szakcsoportjának elnöke, a vasutas emlékhely alapítójának képviselője beszédében azt hangsúlyozta, miért alapították anno az emlékművet.

Beregi László képgalériája!

A Juliálist Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, a MÁV egy nagycsalád, ami Magyarország legnagyobb infrastruktúráját működteti, és egyben a legnagyobb állami foglalkoztató is. – Tavaly volt a társaság 150 éves, úgyhogy van mire büszkének lennünk – mondta.

Menyhárt Szabolcs alpolgármesteri kabinetvezető arról beszélt, 160 évvel ezelőtt gördült be az első szerelvény Miskolcra, amit akkor „hűvös közönnyel” fogadtak a pályaudvar építése körüli viták miatt. – Mára pedig Miskolc két csodálatos műemlék épülettel gazdagodott, a vasútnak köszönhetően – emelte ki.

A hivatalos részt követően pedig elkezdődött a családi nap, a népkerti Juliális, ahol – ahogyan az egy családi naphoz illik – főzőversenyen mérték össze tudásukat a csapatok.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!