Ugrás a tartalomra

72 gyár nyitotta meg kapuit a látogatók előtt

Létrehozva
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium idén is megrendezte a Modern Gyárak Éjszakáját. Tavalyhoz képest megduplázódott a programhoz csatlakozók száma: 12 szektorból 72 gyár nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, pénteken. Ezek a hazai üzemek a legkorszerűbb technológiával működnek és a nemzetközi piacon is versenyképesek. Perényi Zsigmond, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár érdeklődését is felkeltette a Hell Energy szikszói töltőüzeme és a Hagyó Kft., így őt is körbevezették az üzemekben.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

– Szeretnénk, hogy a kormányzat és a magyar KKV-k közösen bemutassák, mennyire fontos ennek a szektornak a támogatása, hogy milyen sokat számít ez a magyar gazdaságnak – fogalmazta meg az államtitkár a program célját. Perényi Zsigmond elmondta, a Modern Gyárak Éjszakája azért is fontos, mert azzal, hogy megnyitják a kapukat, akár már fiatal korban is láthatják a pályaválasztás előtt állók, hogyan lehet ötvözni a hagyományokat a modern technológiával.

Szikszón található hazánk egyik legmodernebb italtöltő- és alumínium italdoboz gyára, melyek idén is több turnusban fogadtak látogatókat a Modern Gyárak Éjszakáján. A programban meghirdetett helyek hamar beteltek, végül 180 szerencsés nézhette meg, hol és hogyan készülnek a HELL energiaitalok és XIXO üdítőitalok. Az érdeklődők működés közben láthatták a higiéniai és töltéstechnológiai szempontból a világ egyik legmodernebb gyártósorát, ami nemzetközi szinten is az egyik leggyorsabb. Saját szemükkel győződhettek meg róla, hogy ezek az italok az alapanyagokat és a gyártástechnológiát tekintve is magas minőségűek – tudtuk meg Tóth Liliána PR menedzsertől.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A 20 éves jubileumát ünneplő Hagyó Kft. is csatlakozott a kezdeményezéshez. – Cégünk elkötelezett híve a hagyományoknak és az innovációnak – nyilatkozta Kovács András, a Hagyó Kft. ügyvezetője. Több mint 60 látogató nézhetett szét a Hagyó Kft. két legújabb szabadalmát, amit három hónappal ezelőtt adtak át: egy aromaprofilra kiélezett számítógép-vezérlésű univerzális lepárlóberendezés, amely képes bármely nemzet párlatát biztonságosan előállítani, valamint egy enzimatikus elcukrosító reaktor, ami gabonalapú párlatok alapanyagát képes előállítani ugyanilyen formában.  

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.