Ugrás a tartalomra

Adj egy ötöst!

Létrehozva
Adománygyűjtő kampányt indít március 25-én az Észak Kilián Közösség Egyesület Észak-Kiliánban. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Egy évek óta nem használt épület felújítási munkálataihoz való hozzájárulás érdekében kezd adománygyűjtésbe az Észak Kilián Közösség Egyesület „Adj egy ötöst!” szlogennel, jelentette be csütörtökön Jakab Zsolt, az egyesület elnöke.

– Civil szerveződésünk egy olyan helyiség együttest kapott használatba a miskolci önkormányzattól, amely jelenlegi állapotában csak "visszafogottan" alkalmas komoly közösségi rendezvények lebonyolítására. A környéken ugyanis nincs művelődési ház, sem pedig közösségi tér, ahol összejöhetnének a városrészben élők. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni – mondta Jakab Zsolt a leendő közösségi térben megtartott sajtótájékoztatón.

A nemes célra az egyesület tagjai tavaly másfél hónap leforgása alatt 700 ezer forintot gyűjtöttek össze. Ez bizakodásra ad okot a mostani kampányt illetően is, hiszen a tavaly befolyt összegből jelentős felújításra nem telik, az csak a bérleti díj fedezésére elegendő.

Kép

– A használatba kapott ingatlan több helyiségből áll. Jelenleg két helyiséget szeretnénk a lehető leghamarabb használhatóvá tenni, a nagytermet és a vizesblokkot. A vizesblokk felújításához az anyagok már rendelkezésre állnak. A vízvezeték szerelési munkálatainak elvégzését pedig az egyik ismerősünk vállalta el térítésmentesen. Szeretnénk kicseréltetni a villamos hálózatot és a villanyóra szekrényt, továbbá szeretnénk egy álmennyezet is létrehozni – sorolta a terveket Jakab Zsolt.

A kampány március 25-én délután 3 órakor indul egy rendezvénnyel, amelyen a Miskolci Nyitnikék Óvoda, Szivárvány Tagóvódájának csemetéi, valamint a MESZEGYI Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház Idősek Klubjának asszonykórusa lép fel.

– A műsorokon kívül készülünk egy, a Kaffka Margit Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak rajzaiból összeállított kiállítással is. Az eseményen megjelenik majd „Nagy Lajos király” is, aki felavatja a szomszédsági kapcsolatok kiépítéséért és ápolásáért felelős lovagokat – mondta Zielem Ferenc.

Kép

Az egyesület alapító tagja az elképzelésekről beszélve azt emelte ki, hogy az adománygyűjtéssel a közösségi összejövetelek lehetőségét akarják megteremteni. Pezsgő közösségi életet szeretnének kialakítani a telepen, ahol mindenki megtalálja a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeit, a társát, a barátait.

A pénzbeli felajánlásokat az egyesület számlaszámára banki átutalással, vagy egy erre a célra létrehozott QR-kód lefotózásán keresztül lehet elküldeni.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Anyukám Mondta, Ciao Martin és Bicikli tolvaj a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombat este élettel telt meg a Csengey-kert: a gyerekek belehuppantak a babzsákokba, a kemencében sült a pizza, a pultoknál pedig készültek a koktélok. Gasztroplacc nyílt a belvárosi udvarban.
Családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
Hidegfront hoz helyenként záport
Miskolc
Vasárnap hidegfront érkezik, a térségben kevés zápor alakulhat ki.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka
Felejthetetlen jubileumot ünnepelt az 50. Avasi Kvaterka - Sunset Party zárta az estét
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombaton jubilált az Avasi Kvaterka: az 50. alkalommal megrendezett esemény egész napos programkavalkáddal és egy látványos Sunset Partyval várta a látogatókat az Avason.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka- Avasi Arboretum
Ezt nem lehetett kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra vártak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.