Ugrás a tartalomra

Akadálymentesítés: a MESZEGYI intézményeit járták be

Létrehozva
Miskolc önkormányzata pár hete látott hozzá a városban működő oktatási és szociális intézmények akadálymentességének felméréséhez. Ennek részeként csütörtökön a többi közt a MESZEGYI-hez tartozó Család és Gyermekjóléti Központot térképezték fel.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A két évvel ezelőtt született Helyi Esélyegyenlőségi Program számos egyéb törekvésén túl a speciális intézmények akadálymentesítésére és fejlesztésére is komoly hangsúlyt fektet. Így az önkormányzat által megfogalmazott célokba illeszkedik az az intézkedési terv is, melynek keretében csütörtök délelőtt a Mátyás király u. 15. szám alatti intézményt vizsgálták meg a fogyatékossággal élőket képviselő civil szervezetek.

Kép

Melyek – ahogy azt megírtuk – másfél hónapja a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt látogatták meg ugyanezen célból. A Miskolci Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely képviselői ezúttal is arra voltak kíváncsiak, mennyiben felel meg az akadálymentességi kritériumoknak az intézmény.

Habár a bölcsődéből kialakított épületegyüttesben nincsenek komoly szintkülönbségek, a MESZEGYI képviselőinek, Kerek Judit civil és esélyegyenlőségi referensnek és Varga Andrea alpolgármesternek a jelenlétében megtartott bejáráson az érintett fél hangot adott építő szándékú észrevételeinek.

Kép

– Örömteli, hogy akadálymentesítés alatt már nem csupán a mozgás-, hanem a látás- és hallássérültekre, továbbá az értelmi fogyatékkal, autizmussal és spektrumzavarral élőkre is gondolnak a miskolci intézményfenntartók – fogalmazott a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete nevében a szakmai műhely vezetője. Barnóczki Gábor legfőképp a kontrasztos információs táblákat és a taktilis útburkolati jeleket hiányolta.

Kép

Gergely István is rámutatott néhány olyan, a kívülálló számára föl sem vetődő „apróságra”, melyek esetenként nem várt kihívás elé is állíthatják a mozgásukban korlátozott ügyfeleket – netán az intézményben elhelyezkedni kívánó majdani munkavállalókat. Ugyanakkor a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének elnöke pozitívumként regisztrálta a mozgássérült-parkolót.

– Vegyes képet mutatnak intézményeink. A nemrég felújítottak esetében komoly előrelépések történtek, éppen ezért fontos, hogy a jövőben felújítandók esetében már a pályázati közbeszerzések és a tervezés során beépítsük a javaslatokat – szögezte le a területért felelős alpolgármester, aki szerint ezek az alkalmak jelentős tanulságok levonására nyújtanak lehetőséget az intézmények vezetői és a város döntéshozói számára.

Kép

Varga Andrea hangsúlyozta: a bejárások részei annak a közös tanulási folyamatnak, melynek keretében el tudják mélyíteni az akadályok leküzdéséhez elengedhetetlen szemléletmódot.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.