Ugrás a tartalomra

Ál húszezresekkel árasztották el a Kiliánt

Létrehozva
Könnyű bedőlni a magyar bankjegyre hasonlító „szórólapnak”, különösen, ha valaki rosszul lát.
Kép
Így néznek ki a terjedő pénzimitációk / Fotók: magánarchívum

Ismét megjelentek a papírpénz-imitációk Miskolcon - egy néhány évvel ezelőtti ügyhöz hasonlóan - amire a Bükkszentkereszti Polgárőr Egyesület hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a közelmúltban. Oldalukon azt is közzé tették, hogy úgy, mint a korábbi esetben, valószínűleg több eltérő címletű – ötszáz, ezer, kétezer, ötezer, tízezer – forintosnak tűnő pénzimitáció terjed. A lakosságot arra intik, hogy legyenek körültekintőek, amikor fizetnek, nehogy károsulttá váljanak. 

- A Bükkszentkereszti Polgárőr Egyesülethez futott be a jelzés - mivel két tagjuk is Miskolc Kilián városrészében lakik – hogy a 10-es posta mögötti részen, több Árpád utcai lépcsőházban a postaládába és az emeletekre több száz pénzimitációt szórtak szét – nyilatkozta szerkesztőségünknek Borsos István, a polgárőrség Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei koordinátora. 

Piacon, butikban terjedhet

– Feltételezem, hogy ezek polgárpukkasztási céllal jelentek meg. Például a húszezresnek tűnő egy európai politikus arcképét tartalmazza. Ugyanakkor a tapintásuk, a kialakításuk és a stílusjegyeik alkalmasak arra, hogy megtévesszenek olyanokat fizetés közben, akik kevésbé figyelnek oda, vagy rosszul látnak. Emiatt figyelemfelhívást intéztünk a lakossághoz. A legjobb, amit tehetnek az emberek, ha el sem fogadják ezeket, vagy, ha már bedobták a postaládájukba, akkor nem őrzik meg – emelte ki. 

Hozzátette, hogy attól nem kell tartanunk, hogy pénzintézetben, postán, vagy nagy áruházakban találkoznánk a pénzimitációkkal. Az ott dolgozókat felkészítik rá, hogyan szűrjék ki az ilyesmit. Azt is elmondta, hogy értesülései szerint a csoportot, amelyhez az akció kötődik, öt évvel ezelőtt százezer forintra büntette a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a bankjegyekre vonatkozó szabályok kisebb fokú megsértése miatt. 

Kép
Első ránézésra hasonlít a húszezer forintos bankjegyre, de mégsem az

- Egyesületünk azért adott hírt az esetről, hogy megkímélje a lakosságot az esetleges kellemetlenségektől – tudatta Lénárt Andor a Bükkszentkereszti Polgárőr Egyesület elnöke. – Korábban dolgoztam nyomdában és tisztában vagyok vele, hogy a pénzimitációkat olyan géppel nyomtatták, amely alkalmas arra, hogy a pénzjegyekhez megtévesztésig hasonlító „bankókat” nyomtasson. A most megtalált húszezresnek tűnő darabok méretükben is stimmelnek – osztotta meg. 

Azt javasolta, hogyha bárki úgy érzi, hogy a pénzimitációkkal megtévesztették, akkor tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon. Ebben az esetben a rendőrség ki fogja vizsgálni az ügyet, de az már nem a polgárőrség dolga – fűzte hozzá az egyesületi elnök. - Amennyiben valaki ezzel próbál fizetni, nagy valószínűséggel kamerafelvétel is készül róla, mivel ma már a legtöbb üzlethelyiség be van kamerázva – hangsúlyozta. 

Még nem jelentették be    

A rendőrség szóvivője felidézte az öt évvel ezelőtti esetet. Továbbá egy másikat, amikor hasonló pénzre hajazó papírdarabbal szeretett volna fizetni valaki egy élelmiszerboltban, majd elszaladt. Utóbbi cselekedet lopásnak minősült. 

- A jelenlegi ügyben eddig nem történt bejelentés és a Miskolci Rendőrkapitányságon sem folyik ezzel kapcsolatos eljárás – tájékoztatta portálunkat Dobi Tamás rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Ugyanakkor kérjük a miskolci lakosokat, hogy a pénzimitációkat fizetési eszközként ne használják, és ne próbáljanak senkit megtéveszteni velük! Az ugyanis már szabálysértés, illetve bűncselekmény gyanúját veti fel, és büntető eljárást vonhat maga után – mutatott rá. 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.