Ugrás a tartalomra

Amikor újrakereszteléssel kezdtek

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. október 10. szombat 16:13
Képünk csak illusztráció Forrás: fovarosi-hirhatar.hu

Kelet-Európában is pirkad. Csomagolnak a vörös hadsereg magyarországi laktanyáiban. Készülnek Nagy Imre újratemetésére. Dudla József, a miskolci MSZMP pártszékház utolsó, megyei első titkára bezárja maga után a nyolcadik emeleti irodáját, a bejáratnál leadja a kék szolgálati Ladájának a forgalmi engedélyét és a kulcsait. Fel se tűnik neki, hogy már nem veterán munkásőrök ücsörögnek a portán. Csak most jut eszébe, tegnapelőtt még Kecskés Sándorral, a miskolci televízió igazgatójával járták be az épület minden zugát, s a kamera előtt prezentálták, itt bizony sosem voltak titkos cellák.
A városházán dr. Kovács László a tanácselnök. Nincs már előzetes bejelentkezés, az új pártok aktivistái egymásnak adják a titkárság kilincsét. Kilincselnek, székházért kuncsorognak. Mindenki megkapja a neki járót. Úgy az SZDSZ, mint az MDF. A fiatal demokratáké lesz a Kossuth utcai földszintes épület. Ezt, a csaknem polgármester, dr. Kovács László választja ki.

Az ő szobáját Csoba Tamás, az első választott polgármester örökli. Tragikusan rövid ideje marad a tanácsrendszer lebontására. Igazából Kobold Tamás polgármester kezdi meg az utcanevek revízióját. Nem mintha ez lenne a legfontosabb, de itt lehet gyors és látványos sikereket produkálni. Egyszerű a tennivaló, Kun Bélának, Leninnek és Marxnak menni kell. Az ötvenhatos szabadságharc kommunista áldozatainak is el kell tűnniük az utcanévtáblákról. Az Arany János, a Vörösmarty Mihály, a Petőfi Sándor, a Kossuth Lajos és Széchenyi István utcák kikezdhetetlenek. Bármi is történjen, mifelénk ezek maradhatnak.

Nagy a nyomás az új pártok részéről, ám az önkormányzati képviselők óvatosak. Listázzák a neveket. Egy képviselő már a bizottsági ülésen meglobogtatja a harmincas évek miskolci kis monográfiáját, látványosan összetépi az 1947-es utcanév változtatások listáját. Szabadság térről, Fürst Sándorról, Somogyi Béláról és Dankó Pistáról hallani se akar többé. Viszont ajánlja vissza Gróf Apponyit, s még Ferencz József, sőt még Horthy Miklós sincs ellenére. Az öreg kisgazda átaludhatta az utóbbi évtizedeket. Alkudozik, legalább a Hársdűlő kapja vissza a Horthy nevét. Különös, a művésztelepi Derkovits Gyula megússza, noha a tanácsköztársaság legötletesebb plakátrajzolója volt. Úgy tűnik, nem sok művészettörténész ül a közgyűlésben. Bezzeg a Tanácsköztársaság teret sec perc alatt keresztelték át.

Kobold Tamás, bölcs Salamonként Dobrossy Istvánra, a levéltár igazgatójára bízza az ügyet. Nálánál jobban senki se tudná alaposabban szelektálni a listát. Ő az, aki az első radikális előterjesztést megszerkeszti. Szamuely Tibor népbiztos helyét az éppen akkor elhunyt Csengey Dénes kapja. Nem sokkal később méltó helyet találnak a belvárosban Antall Józsefnek is.

A polgárokat egyáltalán nem hozza lázba az utcanevek cseréje. A címfestők viszont dörzsölhetik a tenyerüket a nagy üzlet reményében. Az idősebbeknek viszont máig is Kun Béláé a Soltész Nagy Kálmán. A személyi igazolványok mellé már lakcím kártya is jár, de nem kötelező a névátírás. A postások se akadnak fenn, ha egy levelet a Vörös Hadsereg útjára kell kézbesíteni.

Miskolcon mára cirka ezer utca van. Köztük sok a keréktörő, poros kavicsos is, amelyre még nem jutott aszfalt. A dűlőknek és a névtelen közöknek se szeri se száma. Ám egyszer ezekből is utca lesz – s kezdődhet a keresztelő.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!