A minden hónap első vasárnapján rendezendő régiségvásár olykor beletrafál a naptárban egy-egy egyházi ünnepbe. Ám legyen szó adventi vasárnapról, húsvétról, vízkeresztről vagy épp pünkösdről: ezek a keresztezések – ha az égbe nem is, de – valamennyiszer négyzetre emelik a hangulatot.
Most sem volt ez másként: a reggeli óráktól kezdve egészen kora délutánig antikvitások sokasága lepte el a belváros sétálóutcáját – persze a Déryné utcára, az Erzsébet térre és a Városház térre sem lehetett egykönnyen beférkőzni.
A programon ezúttal sem csupán a felvásárló gyűjtők érezhették jól magukat, miután a karneváli hangulatért felelős attrakciók csakhamar föltűntek a rendeltetése alól néhány órára mentesített villamossíneken – így sok egyéb mellett az Ars Sol Luna - Bosch projekt utcacirkusza szórakoztatta a kilátogatókat.