Ugrás a tartalomra

Az autizmus világnapja alkalmából lett kék az Avasi kilátó

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. április 03. vasárnap 13:21
Az előző négy évhez hasonlóan 20 és 24 óra között idén is kékbe „öltöztette” a kilátót Miskolc önkormányzata és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Az ENSZ 2007. december 18-i határozata nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjának. A cél az volt, hogy az autizmusnak a létére hívja fel a kormányok, az emberek, a civil szervezetek és az üzleti szféra figyelmét. A dokumentum elsősorban az autista gyerekek szükségleteit említi, azon belül pedig a minél korábbi diagnózis fontosságát hangsúlyozza - emlékeztet a Városháza közleménye.

avasi kilátó autizmus világnap
Fotók: Mocsári László

 A 2007-es deklarációra reagálva az amerikai székhelyű Autism Speaks megálmodta azt a 2010-ban elindított kommunikációs kampányt, aminek a kulcseleme a szimbolikus épületek kék megvilágítása világszerte. Egy szintén amerikai tévétársaság segítsége révén sikerült elérni, hogy már az első évben több száz szimbolikus épület kéken világított; többek közt a Parlament épülete is Budapesten. A kampány azóta behálózta a világot, 2015-ben már 142 ország több mint 18 ezer épülete csatlakozott.

avasi kilátó autizmus világnap

További hírek

Olvasnivaló