Ugrás a tartalomra

Az Avasi bolhapiac lehet a városrész régiségvására

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. július 19. kedd 12:59
Legalábbis az elv ugyanaz: a régóta őrizgetett tárgyak kacatból értékké válhatnak, ezzel pedig újra hasznosulhatnak. Szombaton az Avasi Közösségi Kávézónál több mint 20 árus települ majd ki portékájával, hogy a számukra már felesleges tárgyak valakinél új funkciót találjanak.

A kávézót működtető Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület szakemberei azért szervezték meg az Avasi bolhapiacot, mert a belvárosi régiségvásárok sikerét látva gondolták: az avasi közösség is vevő lehetne az ötletre – tudtuk meg R. Nagy Csillától, az Avasi Közösségi Kávézó koordinátorától.

Ezúttal árusok lepik majd el a kávézó tereit; Fotók: Horváth Csongor

A meghirdetés utáni történések pedig azt mutatják, hogy a sejtelem megalapozott volt. Az árusító helyek nagyon hamar beteltek, 22 főnél kénytelenek voltak lezárni a jelentkezést a szervezők. Ők az Avasi Közösségi Kávézó elé és magába az épületbe települnek majd ki.

Az egyetlen regisztrációs feltétel – amellett, hogy csakis használt tárgyakkal lehet kitelepülni – az volt, hogy ruhadarabot nem árulhatnak, hiszen a közeljövőben egy azonos elveken alapuló gardróbvásáron erre is lesz lehetőség. „Bármilyen használati, lakberendezési, de mindenképpen használt tárggyal lehet jönni” – mondta R. Nagy Csilla.

avasi közösségi kávézó fényfestés
Fényfestés a kávézó épületén egy korábbi közösségi programon; Fotó: Mocsári László

A Dialóg Egyesület azt is összesítette, hogy milyen tárgyakra lehet számítani július 23-án szombaton, 10 és 13 óra között. Mint írják: „előkerülnek az antik és retró gyűjtemények darabjai, a porcelándíszek és -eszközök, de többek között lesznek ásványok, faliképek, plüssfigurák, kisautók, babák, CD és DVD lemezek, könyvek, ékszerek és táskák is.

Aki a hasznosságot tartja szem előtt, kerékpár- és autóalkatrészek, konyhai eszközök, akvarisztikai kellékek közül szemezgethet, de az is lehet, hogy valaki éppen itt találja meg élete morzsaporszívóját.”

Úgyhogy lesz miből válogatni, arról nem is beszélve, hogy az Avasi Közösségi Kávézóban dolgozó közösségfejlesztő szakemberek megkérdezik majd a látogatókat, kitöltenének-e egy rövid kérdőívet, ami tulajdonképpen a környéken élő közösség igényeit, preferenciáit méri fel. Így a jövőben olyan programokat és akciókat szervezhetnek, amelyekre leginkább vágyik a közösség.

További hírek

Olvasnivaló