Ugrás a tartalomra

Az Egészségtudományi Kar lett legnépszerűbb a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Rajtuk kívül a Gazdaságtudományi, a Műszaki Anyagtudományi és a Műszaki Földtudományi kar is népszerűbb lett a tavalyi adatokhoz képest.

Országos szinten kisebb csökkenést mutatott a felvételizők száma - indul az egyetem közleménye. Az intézmények felébe kevesebben adták be jelentkezésüket a 2021-es adatokhoz képest.

A Miskolci Egyetemre 2517 diák jelentkezett első helyen, tavaly ugyanez a szám 2654 volt. Ami az összes jelentkező számát illeti, ott is volt egy kisebb visszaesés. 5043 fiatal jelölte meg, hogy szívesen tanulna Miskolcon, ez 342-vel kevesebb 2021-hez képest.

Az Egészségtudományi Kar könyvelhette el idén a legnagyobb növekedést. Mind az összes, mind az első helyre jelentkező száma jelentősen nőtt. Bár a részletes elemzésekre még várni kell, könnyen lehet, hogy a pandémia és annak kezelése értékelte fel az ágazatot.

A Bölcsészettudományi, valamint a Gépészmérnöki és Informatikai Kar szenvedett el visszaesést a jelentkezők számában, igaz ez az Állam- és Jogtudományi Karra is, ám a jogászok esetében inkább korrekciót mutatnak a számok. 2021-ben ugyanis ott volt a legjelentősebb növekmény.

A művészeti képzés iránt is valamennyivel alacsonyabb volt az érdeklődés, idén kevesebben vállalkoztak arra, hogy a Bartók Béla Zenetudományi Karon tanuljanak, ám ez a képzés sajátosságai közé tartozik - magyarázza az egyetem.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora az adatokra reagálva azt mondta: „a tavalyi növekedés után most egy kis korrekciót láthatunk. Ha az összes intézmény számait nézzük, látható, hogy nagyon hektikus a trend. Összességében elégedettek vagyunk, külön öröm az egészségtudomány iránti érdeklődés növekedése, és azt is nagyon pozitívnak értékelem, hogy az anyagtudományi és földtudományi karok is jó eredményt értek el. Természetesen sokat kell dolgoznunk, hogy még vonzóbb legyen a Miskolci Egyetem, ráadásul meg kell küzdenünk részben a fővárosi, részben a külföldi egyetemek elszívó hatásával. A diákok száma véges, a demográfiai adatokat nem tudjuk befolyásolni, ezért is kell nagyobb erőfeszítéseket tennünk a külföldi diákok idecsábítása érdekében.”

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.