Ugrás a tartalomra

Az egymásra találás, a béke terén is ég egy gyertya Diósgyőrben

Létrehozva
Hagyományteremtő céllal idén a diósgyőri II. János Pál pápa téren is találkoznak a helyiek, hogy együtt gyújtsák meg az adventi koszorú gyertyáit.
Preview Image
Képgalériánk a gyertyagyújtásról; Fotók: Horváth Csongor

A városrész koszorújánál vasárnap délután a római katolikus egyház képviselője arról beszélt, hogy egész évben szeretnénk érezni, amit advent időszakában: a meghittséget, az őszinteséget, a békét. Marosi Balász atya úgy fogalmazott, hogy ne csak a koszorún, de a szívünkben is gyújtsuk meg az első gyertyát, ami Isten fénye.

Varga Andrea alpolgármester arról beszélt, hogy vannak napok az ember életében, amik mindannyiunk számára egyformán fontosak; vannak helyek, amelyek mindannyiunk számára fontossá válnak – és vannak olyan értékek, amelyek mindannyiunk számára egyformán értékesek. Ezek a napok, ezek a helyek és ezek az értékek kötnek össze minket.

Kép

– Karácsonykor mindannyian a szeretet, a család, és az otthon értékeivel kapcsolódunk össze. Ha van egy hely, ahol találkozhatunk egymással, ha kinyitjuk a szívünket egymás iránt, ha az egymásra figyelést tartjuk fontosnak, akkor az advent időszaka mindenkit a béke érzésével tölt el, és lassan ünneplőbe öltöztetjük a szívünket. Nekünk, diósgyőrieknek lett egy helyünk, legyen ez a tér az ünnepeink helyszínei. Tegyünk érte közösen, hogy a tér és a közös koszorúnk az egymásra találás szimbóluma legyen, és elhozza azt a belső békét, amire annyira szükségünk van – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Sorra érkeznek a virágfák a miskolci városrészekbe
Miskolc
A miskolciak sorra osztják meg örömhírként: érkeznek a virágfák szerte a városrészekbe.
Képgaléria
Régiségvásár
Ilyen volt a júliusi régiségvásár (képgalériával)
MiskolcSzabadidő
Ahogy megszokhattuk, ha a hónap első vasárnapja, akkor Régiségvásár Miskolc belvárosában. Ezúttal is kinn járt fotóriporterünk, a legjobb képeiből mutatunk egy csokorra valót.
Akkor és most – autójavító a Zsolcai kapuban
MiskolcKultúra
A heti képpárunkon a néhai AFIT, vagyis az Autófenntartó Ipari Tröszt XVI. számú Autójavító Vállalatának központja látható.
A jogász válaszol: a bírósági ítélkezési szünet
Miskolc
Mi az ítélkezési szünet és milyen szabályok vonatkoznak erre az időszakra? Rovatunkban a héten erre válaszol Strassburger Gyula ügyvéd.