Ugrás a tartalomra

Az időskorúakat köszöntötték Görömbölyön

Létrehozva
Több évtizedes hagyományt elevenítettek fel városrészben: a 70 éven felüli időskorúakat látták vendégül a Görömbölyi Művelődési Ház nagytermében.
Kép

A rendezvényt széleskörű előkészítő munka előzte meg. A körzet önkormányzati képviselője, Borkuti László és a Görömbölyi Kulturális Egyesület vezetősége napokkal korábban felkereste a görömbölyi vagy Görömbölyhöz szorosan kötődő vállalkozásokat és annak vezetőit, hogy támogassák a több éves szünet után újjáéledő eseményt.

A művelődési ház és a kulturális egyesület jótékonysági bált is szervezett, hogy a bevételéből minél színvonalasabb összeállítás készülhessen később az idősek köszöntésére.

A helyi nyugdíjas klub „ifjabb” tagjai a városrészben praktizáló két körzeti orvos által összeállított lista alapján keresték fel a több mint háromszáz időskorú görömbölyi lakost, és hívták meg őket a rendezvényre. Ennek köszönhetően szinte minden terítéknek volt gazdája: százharmincan mentek el közülük a művelődési házba, hogy egymás társaságában töltsenek el néhány órát.

Kép

A Benedek Elek Tagóvoda óvodásai, és a helyi általános iskola „Jól hangzik” kórusának műsora után Varga Andrea alpolgármester és Borkuti László önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Az étkezés előtt rövid prédikációval – a görömbölyi történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében – Galambvári Péter görög katolikus plébános hívta fel a figyelmet az időskor megannyi szépségére, majd közös ima következett.

Kép

Ezen az estén gratuláltak a város képviselői a Szabó Ervin utcában lakó házaspárnak, Spillenger Andrásnak és feleségének, akik idén ünneplik a gyémántlakodalmukat.
A délután kezdődő, kora estig tartó programban a vendéglátást majd negyven önkéntes segítő, közel húsz vállalkozó és magánszemély támogatta. 
 

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.