Ugrás a tartalomra

Az illegális hulladéklerakás közös probléma

Létrehozva
Martinkertváros tisztasági nagykövete, a 15 éves Kertai Zsombor Szirmát is megtisztítja a hulladéktól: az első szemétszedést a hétvégén tartották a Magyar László utca környékén
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Ezt a zöldterületet aktívan használják kikapcsolódásra a környékbeli családok, akiknek sajnos gyakran kell szembesülniük az ide hordott építési törmelék, illegálisan lerakott hulladék képével. 

- A program reggel 9 órakor indult, nagyon sokan látogattak ki, voltak, akik gyerekekkel takarítottak – mondta az esemény kapcsán a terület önkormányzati képviselője, Cseléné Figula Edina. – Miskolci vállalkozók is támogatták Kertai Zsombor akcióját: szendvicseket, üdítőt, nassolni valót biztosítottak a lelkes csapatnak. Képviselőként én konténert intéztem: ha ez megtelik, elszállítjuk, és a városgazda segítségével továbbiakat hozunk.

Kertai Zsombor munkáját egyébként Serbán Zsolt, bükktisztasági nagykövet is segíti.

Kép
Cseléné Figula Edina; Fotó: Horváth Csongor

Cseléné Figula Edina arról is beszélt, hogy a szemétszedés eredményezte tiszta környezet – minden törekvés ellenére – csak ideig-óráig tart.

- Ami a fő gond, hogy a szemét újratermelődik. Ezen a téren városi szintű összefogásra van szükség, hiszen egész Miskolcon problémát jelent az illegális hulladék. Együtt kell gondolkodnunk arról, hogyan állítsuk meg a szemetelőket, hogyan lehet megfigyelni, ellenőrizni őket a leghatékonyabban. Ebben pedig a lakosság segítségére is szükség van – fogalmazott a képviselő, aki arra biztat mindenkit, ha illegális szemetelőt látunk, vegyük elő a mobiltelefonunkat, készítsünk képet, jegyezzük fel az autó rendszámát: segítsük a hatóság munkáját.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.