Ugrás a tartalomra

Az irodalom és a tudomány is kézenfogva kíséri

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. április 11. vasárnap 12:42
Gréczi-Zsoldos Enikő ideje nagy részét a tudományos munka tölti ki.

Húsz éve a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója a Salgótarjánban élő Gréczi-Zsoldos Enikő, aki emellett a nógrádi központú Palócföld irodalmi, művészeti, közéleti folyóiratnak a főszerkesztője. - Lokálpatriótaként követtem a helyi kultúra minden megmozdulását, aktív résztvevője voltam irodalmi programoknak, műsorokat vezettem, könyveket mutattam be, pódiumbeszélgetéseket vezettem. A folyóiratban a 90-es évek végétől publikálok.

Magyar nyelv és irodalom szakos egyetemi diplomáját Miskolcon szerezte. Bár később nyelvtudományból doktorált, az irodalom mindig közel maradt a szívéhez. - Versmondó is voltam, és legfőképpen: irodalomfogyasztó, olvasó ember. Édesapám kb. 8 ezer kötetből álló házi „könyvtárában" nőttem fel, ez meghatározta az érdeklődésemet, irodalomszeretetemet.

A Palócföld nem csupán irodalmi lap, kulturális műhely is, az irodalmon kívül a képzőművészet, a szociográfia és a néprajz is helyet kap benne, ez utóbbi pedig Gréczi-Zsoldos Enikő kutatási területéhez, a szociolingvisztikához és a nyelvjárástanhoz is közel áll. - Évtizedek óta jelen vagyok Nógrád szellemi életében, és azért is vállaltam szívesen a Palócföld főszerkesztői teendőit, mert így még több fórumot tudok biztosítani a régió szellemi életében.

Nem csak Budapest

Főszerkesztőként azt tapasztalta, hogy az északkeleti régiónak is megvan a kulturális, irodalmi muníciója. - Sok jó költő, író, képzőművész alkot ezen a vidéken is – fogalmaz.

- Egyáltalán nem csak Budapesten látom a szellemi erőteret. A Palócföld – csakúgy, mint akár a miskolci Műút – országos terjesztésű lap, közöl miskolci vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez kötődő alkotókat is.

Bár élete nagyját a tudomány művelése és az oktatás köti le, de a mindennapjai részét képezi a folyóirat szerkesztése, ankétok, író-olvasó találkozók, pódiumműsorok szervezése is. A programok a járványidőszakban elmaradtak, de az online tér lehetőségei kicsit enyhítenek a hiányon.

- Naponta érkeznek a kéziratok, amelyeket véleményezünk, közlésre fogadunk el, vagy éppen elutasítunk. A blogoldalunkon igyekszünk több tartalommal jelen lenni, virtuális lapbemutatót készítettünk, tavasszal verspárbajt hirdettünk az Art'húr Irodalmi Kávéházzal közös szervezésben, felkértünk költőket, hogy egy adott témára vagy hívószóra írjanak szonetteket. Minden alkalommal két költő „vívta" a verscsatát, majd ők ajánlhatták a következő költőket, verspárbajozókat. Természetesen vannak hivatali teendők, pályázatok, pénzügyek, ez utóbbiakat kevésbé kedvelem.

Fiatal tehetségek

Mivel magyar szakosokat tanít, gyakran előkerülnek irodalommal aktívan foglalkozó alkotók a hallgatói közül is.

- Tudják, hogy egy irodalmi folyóiratot szerkesztek, így meg is keresnek alkotásaikkal. Több hallgatóm versét vagy prózai írását közöltük már a nyomtatott folyóiratban vagy a blogoldalunkon. Van is egy rovatunk Ugródeszka címmel, ahol tehetséges fiatal tollforgatók első műveit jelentetjük meg, itt több tanítványom írása is megjelent már.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke