Ugrás a tartalomra

Az Önként Jöttem díj végső jelöltjei között van Galamb Alex alapítványa

Létrehozva
Az ország kedvenc roma pékje jelenleg a második, de december 1-ig lehet még voksolni rá. 
Kép

A Családbarát Magyarország Központ az önkéntes munka elismerése és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hozta létre az Önként Jöttem díjat. Idén pedig egy Miskolcon igencsak ismerős arcra is lehet szavazni.
Kialakult ugyanis az Önként Jöttem díj jelöltjeinek négyes mezőnye. Kórházban ápolt gyerekeknek foglalkozásokat tartó egyetemisták, vagy Alex, a roma pék, aki gyerekeket tanít sütni, illetve állatmentő egyesület, vagy önkéntes tűzoltóegyesület lehet az idei díjazott.

- Egy hete tudtam meg, hogy jelölt vagyok, amikor megkeresett a szervezet. Hatvannégy csodás szervezet közül négyet választott ki a szakmai zsűri, köztük közönségszavazás dönt majd – mondta Galamb Alex, a Sütni Jó! Alapítvány megálmodója.

A vármegyei alapítvány mellett a Szentendrei Árvácska Állatsegítő Egyesület, Az Amigos a Gyermekekért Alapítvány és a Tatabányai 4x4 Terepjáró, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület került döntőbe.

A nevekből is látszik, hogy nincs eltékozolt szavazat, akinek mégis „haza húz a szíve”, az ITT támogathatja Galamb Alex ügyét.

Végső soron tehát a kattintások száma határoz: a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet kapja meg idén az Önként jöttem díjat.

A kitüntetést minden évben olyan szervezet nyerheti el, amely legalább egy éven át, ingyenesen végzett valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységet, és hozzájárult az önkéntesség kultúrájának növekedéséhez és előmozdításához.

A 2024-es Önként Jöttem díj nagykövete Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kiemelte:

„Az önkéntesek rendkívül értékes erőforrást jelentenek, elkötelezett tevékenységükkel hozzájárulnak mindannyiunk számára fontos célok eléréséhez. Az önkéntes munka gyakorlatilag az élet minden területén segítséget nyújthat, jól kiegészítve a legkülönfélébb területeken végzett munkát. Az önkéntesek tevékenysége erősíti közösségeinket és a közösségi összetartozást. Az Önként Jöttem díj jó lehetőség arra, hogy tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szabadidejükben szeretettel és lelkesen fáradoznak másokért, illetve felhívjuk a figyelmet ezekre az értékteremtő szervezetekre, közösségekre.”

A díjat december 5-én adják át, addig lehet szavazatunkkal segíteni a számunkra legszimpatikusabb ügyet. A Sütni Jó! Alapítvány jelenleg a második helyen áll, de ezen a kockán a miskolci voksok még fordíthatnak.
 

Ez is érdekelhet

Lehmann Csongor bronzérmes lett a londoni világbajnoki futamban
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága, Lehmann Csongor fantasztikus versenyzéssel a dobogó harmadik fokára állhatott fel a világbajnoki szériaverseny (WTCS) sorozat július 25-én, szombaton, Londonban megrendezett idei hatodik állomásán.
Kamion és személyautó karambolozott az M30-ason, a helyszínre mentő is érkezett
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Arnót térségében forgalmi akadályra kell számítani Kassa felé az M30-as autópályán.
Kikaptak a „kis” diósgyőriek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: megkezdődött a pontvadászat az NB III-as bajnokság Észak-keleti csoportjában.
A fizikai vizsgát már teljesítették
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Egerben zajlik a miskolci és a Borsod-Abaúj-Zemplén
(vár)megyei játékvezetők, asszisztensek és ellenőrök edzőtábora.